Órák a felsőházból, avagy IWC kontra ROLEX

    Az alább két óra összehasonlításának apropója az, hogy mindkét óra takarításra, újraolajozásra szorult, és így szétszedésük jó alkalmat teremtett némi elemzésre. Bár ez tulajdonképpen szentségtörés, amolyan „almát a körtével” jellegű összehasonlítás lesz, hisz e két óra olyannyira eltérő jellegű, korú és karakterű darab, hogy az összehasonlítás szinte értelmetlennek tűnik. Mégis érdemes körüljárni őket, egyrészt, mivel mindkettő az őket jegyző cégekre nagyon jellemző megoldásokat és karaktert mutat fel, másrészt, mivel momentán számomra ezek állnak rendelkezésre… J

   Nos, a két óra: a Rolex egy, meglehetősen korai, 1948-as évjáratú Oyster Date modellje, és az IWC egy 1974-es aranytokos, elegáns automatája. Íme a két „versenyző”:

 

(A képre kattintva kinagyíthatóak!):

   Lássuk először az IWC-t! Az óra aránylag kis méretű (36*28*10mm méretű), „tonneau”, vagyis hordó formájú 18K-os aranytokos példány. Hasonló méretű, mint egy átlagos Jaeger Reverso. Az egész tipikusan „iwécés” megjelenésű, rendkívül letisztult, egyszerű óra. Másodpercmutatója sincs, a textúrált felületű arany számlapon kis szerelt arany lécecskék az órajelző indexek. Az órára a jellegzetes „halas” IWC arany korona már csereként került fel az elkopott régi helyére. Az óra plexiüveges – a plexi karcos volt, így előbb igen finom (900-as, 1000-es majd 1200-as) csiszolópapíron a karcokat, sérüléseket el kellett tüntetni, és utána Dialux pasztával kis polírozó koronggal felpolírozni. A tok sértetlen, az csak egy polírozást kapott. A tok nem vízzáró, egyszerű, a tokkeretbe illeszkedő hátsó résszel készült, csupán két darabból és az üvegből áll. Egyszerűen nyitókéssel szétpattinthatóak, a szerkezet a számlappal a hátrészbe illeszkedik bele:

   Az aranytok súlyos, 22g-os, különösen a tömör hátsó rész a nehéz. Ez egy ilyen méretű órán igen-igen masszívnak számít, egy ilyen óra átlagos toksúlya 7-10g szokott lenni, sőt, egy jóval nagyobb méretű Chronographe Suisse kronó tok általában csupán 5-6g aranyat tartalmaz (nem is tartós..). Ez a tok tehát igen masszív, tartós, erős – és persze értékes jószág.

   A tok formájából is adódik, hogy aránylag kicsi szerkezet fér bele, hiszen a keresztirányú átmérő a meghatározó. Ez így is van, az órában a szerkezet kicsiny méretű, 17.5mm átmérőjű, cal442 típusú. Az egész szerkezet két számlaplábon „kapaszkodik” a számlap hátulján, és az arany tokba egy nagyon vastag, erős, a szerkezethez két csavarral jól rögzített aranyozott réz tokbetét-gyűrűvel illeszkedik. Ez – és a tok – nagyon pontosan megmunkált, a szerkezet a számlappal szépen illeszkedik a hátlapba:

 

   Az óra – mint látható – automata, és az IWC saját, komoly hírnévre szert tett szerkezeti megoldását alkalmazza. Ennek lelke egy, a rotor tengelyére erősített kis szív alakú idom, amely forgáskor egy „letapogató villát” mozgat. Érdemes megnézni ennek részeit:

   Ezen a képen látható a leszerelt rotor és a meghajtó szívidom. Mind e kis elem, mind a rotor a tengelyen kőcsapágyban forog. A két elemet a rotor tengelyén a jobbra fent látható kis villás elem rögzíti a tengelyen, és az ezen elemet is rögzítő kis csavar fogja őket össze. A rotor méretéhez mérten súlyos, pereme nehézfém, a kis szívidom pedig igen gondosan megmunkált, tükrösre polírozott kiváló minőségű acélból készült. E kis idomot „tapogatja le” a felhúzást végző kis elem, amelyet az alábbi két képen, mind a még összeszerelt, mind a rotortól már megfosztott szerkezeten kiválóan látni lehet:

 

   A jobb oldali, már rotor nélküli képen középen látható a rotor tengelye, tőle jobbra, „2 óra irányába” maga a billegő. A tengelyt körülveszi a letapogató villa, a szívidomon két rubingörgő gördül, és a villa ide-oda mozgását a 11 óra irányába látható kis, sűrű fogazású acélkerékre viszi át két kis karom. Ezeket érdemes magukban is szemügyre venni:

   Lent látható az automatika saját hídja, felette a kis körmös acélkerék, a maga speciális fogazásával, és a lényeg: a letapogató villa. Ez maga is egy kis szerkezet, a két rubingörgő gondosan csapágyazott, a két fogaskar pedig nagyon kemény és extrém kopásállóságú aranyötvözetből készült, mind a kettőt egy-egy kis rugó feszíti a körmös felhúzó kerékhez. A rendszer előnye, hogy a geometriai kialakításból adódóan az egyik karom mindig zár, a másik pedig húz, így a rendszer rendkívül kis elmozdulást is hasznosítani tud, sokkal kisebbet, mint a kilincskerekes megoldások. Viszont extrém precizitású és minőségű alkatrészeket igényel. Az automatikától megfosztott szerkezet is kínál még néznivalót:

   Először is érdekes megnézni a rotor felfüggesztését. A tengely egy külön kis hídba van ütve, és e híd kis íves, rugózó résszel kapcsolódik a rögzített részhez. Így a rotor oldalirányú ütések ellen biztosítva van, mert el tud mozdulni egy kis mértékben – épp annyira, hogy a nagyon precíz tokgyűrű belső felületén felfeküdhessen. Ez nagyban növeli a szerkezet ellenálló képességét, amire szükségi is van, hisz a viszonylag nehéz rotor egy igen kicsiny tengelyen két finom kivitelű lyukaskövön forog, ez nagy ütéseket önmagában nem bírna el, a kövek eltörnének. 2 óra irányában látható a körmös felhúzó kerék helye, amely a korona felől jövő, kézi felhúzásnál bevitt nyomaték átvitelében is részt vesz, gyakorlatilag csak ő van közvetlen kapcsolatban a rugó kilincskerekével, így, kiemelt állapotban a korona üresen forgatható. A megoldás tulajdonképpen igen egyszerű, kevés alkatrészből áll, és igen jól hasznosítja az energiát. Viszont a kicsi alkatrészek komoly nyomatéknak vannak kitéve, így az anyagminőség tekintetében kevésbé lehet engedményeket tenni. De az IWC amúgy sem a minőséggel való spórolásról híresült el..

   Lássuk akkor a szerkezet egyéb részeit is! Az óra tulajdonképpen konvencionális kivitelű, egyszerű svájci horgony gátszerkezet. A részben szétszedett óra elemei alább láthatóak:

 

   Az alkatrészek példaszerűen kidolgozottak, a hidak gondosan megmunkáltak. Minden, valóban igénybevett tengely kőben csapágyazott. A szerkezet aránylag kis méretéhez mérten nagy a billegő és a gátkerék – ez jobb szabályozhatóságot eredményez. Igen szépen megmunkált az összes rugó, a felhúzó-állító szerkezet karjai is, az élek elsimítottak, sehol nincsenek az olcsó szerkezetekre oly jellemző sorjás szegélyek. Igen szépen, mintaszerűen megmunkált az icipici horgony is, a billegő Incabloc ütésbiztosítást kapott, anyaga Glucidur, az akkoriban (1974) legkorszerűbbnek számító, lézeres trimmeléssel beállítva. A hajszálrugó lapos Nivarox spirál. Az óra nem nevezhető kronométernek, de pontos, igényes kivitelű, a finombeállítást excenter-csavaros hajszálrugókulccsal oldották meg. Az óra pontos, bár másodpercre behangolni – másodpercmutató híján – nem könnyű feladat.

   Az óra bőrszíjas (természetesen már nem az eredeti), a szíj 18-as méretű, normál rugósfüllel rögzített. Ez az óra hamisítatlan ékszerjellegű darab, elegáns, gyönyörű, de ellenállónak és strapabírónak a legkevésbé sem nevezhető. A tokkonstrukció az óra készültekor már nem volt korszerűnek nevezhető, de ebben az időben még nem volt általános elvárás egy elegáns órától a valamilyen szintű vízálló képesség és nagyobb strapabírás, ez a tok hasonló elvek alapján készült, mint az akár 40 évvel korábbi, 30-as évekbeli darabok. A szerkezet viszont korszerű, kiváló minőségű, pontos és megbízható darab, megfelel az IWC-től elvártaknak. A 30 éves óra tokján a használat alig hagyott nyomokat – leginkább a plexin – a korona viszont elkopott, azt cserélni kellett. A szerkezet kifogástalan, kopás, elhasználódás nyomokban sincs, pedig az óra legalább egy évtizede nem lehetett kenve, tisztítva, karbantartásnak még nyomait sem láttam.

  Tesztem lezárása után került birtokomba az IWC egy jóval korábbi, 1964-es Portofino modellje, amelyet néhány képben mégis bemutatásra méltónak tartok. Ez az óra ugyanis a fentebb bemutatott 442-es szerkezet – és tulajdonképpen az IWC összes, valaha is készült automatájának – alapját, „ősét” képező 853-as szerkezettel készült, annak is a kronométer precizitású kivitelével, tehát a későbbiekben bemutatandó Rolexnek mind szerkezetileg, mind a vízzáró tok kivitelét tekintve inkább vetélytársa.

  Az óra az IWC klasszikus kerek, nagyon letisztult megjelenésének példája. A 14K-s aranyból készült tok erős, de inkább elegáns, mint sportos. A „halas” jelzésű IWC aranykorona is tömített, a hátlap bepattintós, de gumigyűrűs tömítést kapott. A vízállóság ezzel együtt szerény, 1 bar körüli, az óra tehát cseppmentes, a hétköznapok esetleges „támadásait” kibírja, de vízbe nem célszerű menni vele:

  A szerkezet viszont nagyobb, erősebb, mint a 442-es kivitelnél, ám felépítése, működési elve tökéletesen azonos azzal, a kövek száma (21) is megegyezik:

 

  A billegő azonban jóval finomabb kivitelű, és a szabályozása is sokkal kifinomultabb. A hő-kompenzált csavaros billegő a két küllőjén még kapott két excentrikus arany csavart is a precíziós finombeállításhoz, és a Breguet hajszálrugó-spirál is finomszabályozóval készült. Ezt a finomszabályozó megoldást az IWC előszeretettel alkalmazta már a precíziós zsebóráin is, érdemes az alábbi képen megnézni ugyanennek szerkezetnek a korai, 1909-es kivitelét egy zsebórából:

  A szerkezet mindenesetre kiválóan teljesít ma is, az óra hozza az elvárt másodperces pontosságot, és teljesen zajtalanul, észrevehetetlenül működik a felhúzó-mechanizmus is.


Lássuk akkor a következő „versenyzőt”!

   Nos, ez egy más világ, ez már ránézésre is nyilvánvaló. A Rolex hírnevét megalapozó Oyster széria egy korai darabjáról van szó, a DATE, vagyis a kicsit kisebb méretű (boy-size) szériából. Az óra sportosan elegáns, és ez nem túlzás, a jól eltalált forma és arányok, a diszkrét, fehér számlap olyan megjelenést kölcsönöz az órának, amely megállja a helyét akár öltönyhöz viselve is, de képességeit, tekintve akár egy evezőstúrán is használható. A híres Oyster tok finoman kidolgozott acél, a vastag, erős hátlap csavarmenettel záródik, akárcsak a méretes acél korona. Az órán lapos, nagyítóval ellátott, keményített „Cyclops” (vagyis „Küklopsz”, utalva a nagyítóra) plexiüveg van, külön leszorító gyűrűvel. A konstrukció igen masszív, 10bar vízállóságot ígér (egyes források szerint a plexiüveges modellek 1988-ig csak 5 bar-t, de az is igen szép teljesítmény, és mellesleg ez az óra teszten a 6 bar-t gond nélkül teljesítette, többre nem is vizsgáltattam).

 

  A csat is acél, 19-es méretű, a Rolex saját Oyster csatja. Ez viszonylag nagy szemekből áll, viszont a szemek vékonyak, íveltek. A bontható szemeket csavaros rögzítés biztosítja, ez mindenképpen tartósabb és erősebb a sima, bepattanó stifteknél. A keretszemek tömör acélból készültek, a belső, összekötő szemek varrat nélküli acélcsőből préseltek. A csat egyszerű, áthajló záras, biztonsági rögzítéssel. A szíjat a szokásos rugósfül rögzíti a tokhoz, amelynek itt azonban nem egy vakfurata van, hanem a tokfület teljesen átfúrják, így egyrészt mélyebben ülő, így jobban rögzülő végű rugósfül alkalmazható, másrészt a tokhoz szorosan simuló csatvéget lehet kialakítani, mivel a rugósfület ki lehet tolni a furat miatt kívülről is. A csat tokhoz illeszkedő szeme egyszerű, préselt acéllemez, amely bizony koptatja, vési a tokot, látni is ennek nyomait, az itt elhelyezkedő tokszámot alig lehetett kibogarászni. Manapság már ez a bekötő szem is tömör. A csat mindenesetre nagyon szerencsés kivitelű, könnyű és kényelmes, miközben nagyon erős. A tok régi, az alig-alig kibetűzhető számok alapján 1948-as, de ez a szerkezet csak később jelent meg, így az óra valós kora valahol az 50-es évek végére, a 60-as évek elejére valószínűsíthető. Mindenesetre ez a tokkonstrukció, és alapkonstrukciójában ez a szerkezet már az 1932-es „Bubble Back” modellre is jellemző volt, ebben az órában könnyedén felismerhető, mint „ős”. És abban az időben ez a minőség szó szerint egyedülállónak minősült, az ős „Bubble-Back” minőségét, ellenálló-képességét és automatikájának korszerűségét meg sem közelítette semmi, forradalmian modernnek számított. Íme, tetten értük a „legendát”, amelyből a Rolex máig tartó presztízse eredeztethető! A tények kedvéért persze hozzá kell tenni, hogy ennek az órának a csatja biztosan sokkal későbbi, mint maga az óra, mert az órával egy időben még préselt, és nem tömör szemekből készültek ezek. De használati értékben, megjelenésben ezt nyújtották már anno is az Oyster szíjak.

   Lássuk, mit rejt a kiváló és tetszetős tok! Az óra a Rolex 1560-as automata szerkezetére épül, ez egy 25 köves automata, a hátlap lecsavarása után az alábbi látvány tárul elénk:

 

  Látható a klasszikus, közép-rotoros elrendezés, valamint a Rolexre oly jellemző, lila, teflonozott kilincskerekek. Az automata hídján jelezték a szerkezetet, és ott büszkélkedik rajta a Rolex pontosságára utaló felirat, miszerint az órát 5 pozícióban és a hőmérsékletfüggést is figyelembe véve szabályozták be (helyesebben ilyenre konstruálták). Az óra automatikája mindössze három csavarral kapcsolódik az alapszerkezethez, és jellemző a gondosságra, hogy ez a három csavar az alaplemezt tartó másik három csavartól eltérő színű – ezek kékítettek, míg a többi fényesre polírozott acél. Az automatikát leemelve az óra tökéletesen működik, mint kézi-felhúzós, sőt, készült is így ez az óra, a szerkezetet így 1210 típusszámmal jelölték (a típusszám eltérhet attól függően, hogy dátumos volt-e az óra vagy sem, de ez az alapszerkezetet érdemben nem módosította):

 

Apróság, de érdekes, hogy a szerkezetet a tokban a zsebóráknál szokásos karéjos csavarok rögzítik, amelyek a szerkezetben bent maradnak annak kivételekor is. Rendkívül tanulságos megnézni a mellé kitett, Cal700-as szerkezet képét is! A két óra ugyanis rendkívül szoros rokonságban van egymással. Gyakorlatilag ugyanazon alapszerkezetről van szó, de a Cal700 még kis másodpercmutatós kivitelű. Első módosításként középmásodpercessé tették az órát, amely egyszerűen úgy történt, hogy a közkerék tengelyét a híd fölé meghosszabbították, és arra is került egy fogaskerék, amely közvetlenül meghajtja az átfúrt perctengelyen kivezetett másodperctengely végén levő kis magkereket. Mivel ez a kerék nem része a hajtásláncnak, tehát nem áll nyomaték alatt, így a holtjáték függvényében „lötyög” a másodpercmutató (mint minden ilyen konstrukciónál), és ezt a holtjátékot a szokásos módon, egy, a tengelyt felülről leszorító kis rugós nyelvvel küszöbölték ki. Ez a rugó a felhúzó kerék közepén van egy csavarral rögzítve, és a kopásállóság érdekében aranyötvözetből készült. Így a kézi-felhúzós, de már középmásodperces szerkezet el is készült. Majd a rugóházba csúszó-féket helyeztek a rugó túlhúzását elkerülendő, és a rugó kilincskerekétől balra felfelé látható egy szál csapágyfészek kialakítása jelent még eltérést, itt van az automatika felhúzó kereke csapágyazva, egyszersmind itt történik a rugó felhúzása is.

Maga az automatika egy egységként leemelhető a szerkezetről. Alulnézetben az alábbi képet mutatja:

  Itt a rotor tengelye magába a rotorba van beütve (pont fordítva, mint az IWC-nél), de szintén kőben csapágyazott. A rotor tövében kis meghajtó kerék kapcsolódik mindkét kilincskerékhez. A kilincskerekekben alakzáró idomos acél kilincsek vannak, a két kilincs ellentétes irányba zár, és visz át nyomatékot a belső magkerékre, a másik irányban szabadonfutó módon viselkedik. E kerekekhez kapcsolódik a jobb oldalt felül látható automata meghajtó kerék, amelyet így a két kilincskerék mindig ugyanazon irányba fordít el, a rotor egyik irányú kilengésénél az egyik, a másik irányúnál a másik kilincskerék. Az automata meghajtó kerék a magján levő kis fogaskerékkel már közvetlenül a rugó kilincskerekét húzza. Az automatika igen gondos kivitelű, minden tengely kőben fut, tartós és nagyon erős. A kilincses rendszernek persze van bekapcsolási holtjátéka, de a rotor súlyos és igen gondosan csapágyazott, így az óra híresen gyors felhúzású. A szerkezet olyannyira bevált, hogy gyakorlatilag számottevő változtatás nélkül használják a mai napig. Ám most már lássuk magát az alapszerkezetet, van itt is számos érdekesség!

   A szerkezeti képen látható, hogy az óra gátkereke is fedőkövet kapott, mégpedig mindkét oldalon – ez a gátkerék mozgását sokkal könnyebbé teszi, és szennyeződéssel szemben is ellenállóbb. A billegő ütésbiztosított, a későbbi órák már Incabloc ütésbiztosítással készültek, de akkoriban még egy sajátságos, a KIF biztosításra hasonlító, virágszirom formájú leszorító rugót alkalmaztak:

 

   Mind a gátkerék, mind a billegő csapágyfoglalata aranyötvözet, így korróziónak sokkal ellenállóbb. A horgony is egy gyönyörűség, ilyen szépen kidolgozott horgonyt karórában még egyáltalán nem láttam, ez csak a régi, századfordulós precíziós zsebórákra volt jellemző! A horgony minden éle eldolgozott, a villa is polírozott mindenhol, a kövek illesztése példás. A minőség kifogástalan! A horgonyról készült képen mellesleg jól látható a gátkerék felső és a billegő alsó arany csapágyfoglalata is. Apropó, a billegő! Ez a Rolexeknél mindig külön világ, a cég tulajdonképpen erre koncentrált a kezdetektől fogva. A Rolexek legendásan jó pontosságát mindig saját, különleges minőségű billegőkkel és hajszálrugókkal biztosította, ezeket nem saját szerkezetekben is előszeretettel alkalmazta (a legendás Rolex Prince is egy Fontainemelon szerkezetre épült, de saját billegővel, hajszálrugóval és horgonnyal már kronométer pontosságra volt képes, amelyet az alapszerkezet nem tudott teljesíteni). A cég ennél a szerkezetnél kitett magáért, a precíziós billegőt Breguet hajszálrugóval párosították. Hajszálrugókulcs nincs, az a Rolex Microstella szabályozója helyettesíti. Nem kell itt holmi extrém különlegességre gondolni, a Microstella korai változata egyfajta csavaros billegő-szabályozást takar.

   A felső képen jól látható a csavaros billegő és a Breguet hajszálrugó. Alul kinagyítva jól látható a Microstella rendszer lényege: a billegő kiegyensúlyozását a baloldali kis aranycsavar biztosítja, míg a pontos szabályozást az egymással szemben levő két, bordázott fejű, így célszerszámmal az óra szétszedése nélkül igazítható két kis, szintén aranyból készült csavar teszi lehetővé. Így nincs hajszálrugókulcs, és persze a vele járó problémák sincsenek. De célszerszám nélkül az óra szinte szabályozhatatlan (a cég szerint ez persze nem is baj, egy Rolexbe ne piszkáljon bárki bele! J ).

Ez az óra dátumos, lássuk hát a szerkezetet a számlap alatt!

   A számlap ragyogó kidolgozású, tömör ezüst. A mutatók acélból vannak a perc és óramutató hátulján utólagosan javított a fluoreszkáló festés, ez nem szép, ráadásul már amúgy sem világít, így ezt eltávolítottam. A szerkezeten látható, hogy hagyományos dátumtárcsás szerkezetet alkalmaztak, egyszerű, körmös dátumtovábbítással. Az alapelv a lehető legegyszerűbb, amit az alábbi kis kép szemléltet:

   A megoldás a Rolexnél azért némileg átalakult. A Rolex dátumváltó megoldása ugyanis nevezetes arról, hogy  a dátum váltásának nagyon pontosan éjfélkor, pontosabban 1 percen belül kell megtörténnie. Ugyanakkor e szerkezet hiányossága, hogy gyors dátumváltás nem lehetséges, mi több, ez a kialakítás váltás után visszafele állításkor visszatolja a dátumot, tehát egy dátumállításkor elég sokat kell tekergetni. A megoldás egészen a 80-as éveket megélte a Rolexnél, teljes egészében ugyanezt alkalmazták 1570-es szerkezeten is. Mindenesetre ez a konstrukció ma már ez nem számít korszerűnek, a váltás nehézkes. A kivitelezés viszont pompás, érdemes néhány részletet közelről is megnézni!

  A nagyon pontos váltást a Rolex egy egyszerű, de ötletes mechanizmussal oldotta meg. A lényege egy ívesen emelkedő palástú tárcsa, amelyhez hozzáfeszítenek egy görgőt. Ez a tárcsa a dátumváltó kerékkel egy tengelyre van szegecselve, és ahhoz mérten kissé elfordulhat, és belőle áll ki a dátumtárcsát ténylegesen odább váltó kis csap. A dátumváltó kerék elfordulásakor eleinte  a rugó által feszített görgő miatt ez a kis tárcsa nem fordul el, egészen addig, amíg a kerék kivágásában a csap fel nem ütközik, és innentől fogva a kerék viszi magával – lassan megemelve a görgős kart. A tárcsán lassan emelkedik ez a kar, egészen addig, amíg a profil végéhez ér – amely meredeken, de lejtősen leesni engedi a görgőt.  Ilyenkor pillanatszerűen a tárcsa elfordul egy kicsit, egészen addig, amíg a csap fel nem ütközik a dátumváltó kerék kivágásának túlsó oldalán, és közben átemeli a dátumtárcsát. A megoldás egyszerű, de a Rolex nagyon precíz kidolgozást, és hallatlan igényes anyagválasztást alkalmazott. A tárcsa edzett acél, a görgő rubinból van, így a szerkezet évtizedek elteltével is képes az eredeti pontosságú dátumváltásra:

 

    

   A dátumtárcsa megvezetésére 3 óra környékén egy kis rubinkő hengert alkalmaznak, így könnyebben fordul a tárcsa és évtizedek alatt sem rágódik be a szegélye. A középső képen látható alulról is a gátkerék és a billegő csapágyfoglalata, és a dátumtárcsát megvezető, kiválóan kidolgozott rugózó kar. A felhúzó-állító szerkezet hagyományos, de a szokásosnál sokkal masszívabb kivitelű, és az alkatrészek a horgonynál is látott módon kiválóan kidolgozottak. Ez az óra egyértelműen sokkal jobb minőségű az átlagosnál. Az ötven éves szerkezeten nem is nagyon van nyoma elhasználódásnak.

   Az órát objektív módon értékelve kijelenthető, hogy az alkalmazott szerkezeti megoldások és a kivitel általános minősége messze-messze túlmutat az óra korán, ez a jószág ma is korszerű és minőségi darab! A maga idejében ez az óra szinte vetélytárs nélkül állt a porondon, ilyen képességekkel a katonai célokra tokozott karórák sem rendelkeztek, pláne nem voltak automaták (és dátumosak, bár ez utóbbi azért előfordult). Ez az időszak, a 30-as, 40-es évek teremtette meg a Rolex mítoszát, amelyet ügyesen kihasználva a cég máig sikeres, bár a 90-es évek után az itt tapasztalt minőség egyre inkább a felső-közép kategóriás órákkal szemben általános elvárás lett. E szerkezet korszerűségét jelzi, hogy az utódja (a 1570-es) egészen 1977-ig gyártásban maradt, pedig tőle az tulajdonképpen csak három részletben tért el. Mégpedig: az automatika egyel több csapágykővel készült, és az óra kapott egy másodpercstop mechanizmust (amely mindösszesen egy kis karból áll), és végül a billegő lengésszámát 18000/h-ről 19200/h-re emelték. De a lényeget tekintve igazán különbség nincs közöttük, az alkatrészek egy jelentős része is csereszabatos!

  Mindazonáltal – mint gyakori „vendéget” – érdemes megismerni a 1570-es szerkezet másodpercstop mechanizmusát is, már csak azért is, mert a legtöbb másodpercstop ugyanígy működik. Az eredeti 1560-as szerkezet váltókarjára egy csapot ütöttek, amely így a korona ki-be húzásakor meg tud mozdítani egy kis, lemezből készült kart, amely kihúzott koronánál így betolódik a billegő csavarjai közé, és azt megállítja. Az alábbi képek közül az elsőn ez a kar járási helyzetben, a másodikban mutatóigazításra kihúzva látható (jól látható a körmös-kerék két végállása is):

 

  Végül megemlíteném, hogy ezt a konstrukciót a már gyors dátumállítást is lehetővé tevő 3035-ös szerkezettel váltották le 1977-ben (végül 1988-ban jött a ma is használt 3155, amely a 3035 kicsit továbbfejlesztett, és több csapágykővel, egészen pontosan 27 helyett 31-el készült kivitele)..  Ettől fogva a Rolex szerkezetei már 28800-as lengésszámúak lettek, és ez természetesen erősen más áttételi arányokat, és új billegőt is jelentett. Ezeknél a billegőknél vezették be a Microstella új kivitelét, amely szintén négy aranycsavarral működik, de ezek a csavarok már nem kifelé állnak, hanem az immáron sima billegő-koszorúból befelé kialakított menetes orsón mozgó kis arany anyacsavarok formájában kerültek kialakításra. A más áttételek miatt az alapvetően azonos felépítésű futómű is másképp lett elrendezve, ezért az ős Cal700-al való rokonság itt már nem szembetűnő. Érdemes tehát egy pillantást vetni az automatikától megfosztott 3035-re:

   Nos, röviden ennyit mutatnék be e két (három..) szép órából. Rangsorolni tökéletesen eltérő karakterük miatt nem lenne korrekt őket, a két IWC-vel valójában valamelyik Rolex Cellinit, míg az Oysterral leginkább egy Mark szériájú, vagy egy Ingenieur IWC-t lenne méltányos szembe állítani, hiszen a tok kivitelét illetően ezek lennének az azonos kategóriájú modellek. Kizárólag a „belbecsre” koncentrálva a 853-as és a 1560 (1570, 3035) összehasonlítása alapján elmondható, hogy mindkét konstrukció hasonlóan jó pontosságú, minden igény kielégíteni képes, kronométer precizitású, nagy megbízhatóságú szerkezetek. Az IWC pontosra beállítása könnyebb, hiszen itt van hajszálrugókulcs, a kulcs kis mozgási tartománya és a jó Breguet rugó miatt mégsem rosszabb a pozícionális hiba, mint a Rolex esetében. A Rolex rotorjának megoldása azonban nem szereti a nagy ütéseket, ellentétben a rugózott felfüggesztésű IWC-vel, amelynek rotor-tengelyét és csapágyát gyakorlatilag nem lehet eltörni, míg sajnos Rolexekben sérült rotor-tengellyel vagy csapággyal magam is többször találkoztam. Mindkét automata megoldás kiválóan húzza az órákat. Az IWC úgyszólván a legkisebb mozgást is hasznosítani tudja, de a Rolex is villámgyorsan, megbízhatóan húz, és a Rolexek járástartaléka nagyobb, 50 óra körüli, az IWC 42 óra körüli értékével szemben. Mindkét szerkezet a kitűzött cél kiváló megvalósításának tekinthető, és mindegyik fogalommá vált a maga nemében, de érezhető, hogy a Rolex órájának legnagyobb értéke a nagyon erős, ellenálló tok, amely már olyan korán, a 30-as években jellemző lett a gyártóra, amikor a többi gyártó zömének még egyáltalán vízálló órája sem nagyon volt a kínálatban.

  Mindazonáltal bízom benne, hogy ez a kis bemutatás annak ellenére, hogy nem sikerült tökéletesen kategória-azonos órákat szembeállítani, is tanulságos, hiszen a cégek által fémjelzett minőséget és jellegzetes szerkezeti megoldásokat ezek az órák maradéktalanul hordozzák.

 

Érdeklődés e-mailban: info@mvltrade.hu