A Jaeger Le-Coultre 481-es (Powermatic) szerkezetének bemutatása

Ezen írásomban egy régi, és mai szemmel nézve igencsak rendhagyó, izgalmas, mi több, „komplikációval fűszerezett” szerkezetet szeretnék bemutatni. Az óra egy tipikus, 50-es évekbeli JLC, méretes, erős acéltokban. A korai, nem körforgó rotoros, „kalapácsos” automata felhúzással, és járástartalék kijelzéssel, amit valamiért a JLC egy kis ablakban elforduló tárcsán jelez ki – szerintem a mutatós megoldás elegánsabb, és a szerkezeten semmit nem bonyolított volna, no de akkoriban ez talán jóval modernebbnek hatott.

A hátlap csavaros, tömített „acéláru”, levéve szemünk elé tárul az oly jellegzetes kalapácsos automata szerkezet. Maga a werk robusztus, rendesen kitölti a tokot, rögzítéséről egy krómozott tokgyűrű gondoskodik. Lünetta nincs, a szerkezet a tokgyűrű kihalászása után hátrafelé emelhető ki a tokból:

A szerkezet kiemelése után a felső híd az elsőként eltávolítandó. Alatta látszik a tipikus fogas-íves meghajtás:

Ennek elve igazán egyszerű, és a XVIII. század vége felé Breguet által már zsebórában alkalmazott megoldást követi: A rotor két végén rugós ütköző határolja a mozgást, és a rotor lengésekor viszonylag kis szögben ide-oda mozgatja a kilincskerékre szerelt fogasívet, amelyen egy kis, rugóval megfeszített karom egyik irányba szabadon elfordulni képes, a másik irányba viszont továbbítja a kilincskereket, amelyen keresztül már közvetlenül a felhúzó-kereket hajtják meg. Kevés alkatrészből álló automatika, és nem is működik rosszul. A nagy tömegű rotor, a jelentős nyomatékot továbbító kilincskerék azonban komoly igénybevételt jelent, itt csak robusztus kivitellel és jó anyagminőséggel lehet a tartósságot garantálni – és ezzel nincs is semmi baj, elvégre ez egy JLC! Az alkatrészek megfelelnek a szigorú követelményeknek, így az automatika állapota teljesen rendben levő, ha nem is újszerű, de láthatóan az élettartamából még több van előtte, mint utána:

Az automatikától megkopasztott szerkezet kézi húzósként már nem funkcionál, azon nagyon prózai okból, hogy a kilincskerék egyben az óramű hajtórugójának a kilincse is, a szerkezeten 9h irányában látható is a másik, rögzített kilincs, amely lefutás ellen biztosítja a kilincskereket. Ez nem takarékoskodás – egyszerűen ez a szerkezet eleve automatának készült:

Feltűnő az érdekes, „Parachoc” ütésbiztosítás, amely egy elfordítható rugós nyelvvel szorítja le a fedő és lyukas-követ tartalmazó csapágycsészét. Könnyebb szerelni, mint az Incablocot, de nagyobb a helyigénye. Ám itt elfér bőven, és legalább eltér az unalomig ismert, megszokott megoldásoktól – bár a működésének elve természetesen ugyanaz. A billegő nem túl nagy, gondosan kivitelezett, csavaros kiegyensúlyozottságú, a hajszálrugó egyszerű, lapos spirál, az óra igazándiból nem kronométernek készült:

A felső hidat leemelve látható, hogy a meghajtó kerék erre a hídra van szerelve, valamint még láthatunk egy másik kis kereket, amely a járástartalék-kijelző meghajtására szolgál. Jó erős, vastag híd, láthatóan nem extralapos és különlegesen finom, sokkal inkább erős és megbízható szerkezet víziója lebegett a tervezők előtt:

A futómű egészen konvencionális, a korabeli, eleve közép-másodpercesnek tervezett órák kialakítását követő. Áll a szokásos perckerékből (amit itt még nemigen láthatunk, elbújik egy híd alatt), közkerékből, a szépen középre helyezett másodperckerékből és a gátkerékből. Ez a konstrukció egyszerűbb, mint külön kihajtással egy középre helyezett másodperctengelyt meghajtani, és előnye, hogy a másodperckerék – lévén része a futóműnek – folyamatosan nyomaték alatt van, tehát a segédáttétellel kihajtott megoldásoktól eltérően nem fordul elő a az idő állításakor a másodpercmutató ide-oda kóválygása. Viszont utólag így nem lehet átalakítani egy kismásodperces szerkezetet közép-másodpercmutatósra, tehát ezt már a tervezéskor ilyennek kellett kigondolni. A rugóház is szép nagy, 10h irányába láthatjuk a járástartalék kijelző differenciálművét:

A futómű kerekeit kiemelve látható a középső híd, amely alatt a perckerék forog. Koszorúja benyúlik a rugóház felhúzó-kereke alá:

A rugóház méretes, erős rugót rejt, iszonytató erős, már-már brutális módon kivitelezett rugósfékkel. Ez jó abból a szempontból, hogy aligha fog kigyengülni-elfáradni, még kevésbé megkopni, nincs is vele semmi gond:

A korabeli óraművel minőségét általában jól reprezentálja a horgony kidolgozottsága, amely itt parádés, gyönyörűen eldolgozott, finom kis holmi:

Itt az ideje azonban, hogy az óra fő „attrakcióját”, a járástartalék kijelzőt szemügyre vegyük. Nagy csodára persze valójában nem érdemes számítani, egy differenciálműről van szó, amely a szerkezetbe beépítve a rugóház mellett ennyit mutat magából:

Kiemelve két fogaskerékből áll, amelyeknek homlokfogazása is van, ezek hajtják a közöttük elhelyezett bolygókereket, amely a járástartalék-mérő tengelybe beleütött tengelyben forog. A felső fogaskerék a rugót felhúzó fogaskerékről kap meghajtást (egy, a felső hídban már látott közkeréken keresztül), az alsó fogaskerék közvetlenül a rugóház az órát meghajtó fogazásáról, ugyanonnan, ahonnan a perckerék is kapja a meghajtást. Felhúzáskor – tekintve, hogy ilyenkor az alsó fogaskerék tulajdonképpen állónak tekinthető a felső forgó fogaskerék „tekeri” a bolygókereket, amely az alsó kerék homlokfogazásán körbegördül, és viszi magával a tengelyt is – a járástartalék kijelzés növekvő tartalékot fog mutatni. Lejáráskor - amennyiben közben felhúzásra nem kerül sor – az alsó fogaskerék a rugóház lejárásának ütemében lassan-lassan forog, ilyenkor ő hajtja a bolygókereket, és szépen visszaforgatja a járástartalék kijelzőt. A valóságban persze az automatika mindig „húzogat” kicsit az órán, miközben az folyamatosan jár lefelé, de összességében a bolygókerék által a kiindulási állapothoz képest megtett út a tényleges lejárással arányos lesz. A JLC ezen konstrukciója nemesen egyszerű, klasszikus, már a XVIII. században is alkalmazott megoldás, elpusztíthatatlanul robusztus kivitelben, igaz, ez a differenciálmű kivitel aránylag magas, ezért is alkalmaznak ma gyakran más, „elbonyolítottabb”, rendszerint nem is feltétlenül ennyire tartós és megbízható, de laposabb konstrukciókat:

A számlap alatt azért még persze van egy- és más, levéve az alábbi látványban lehet részünk:

Ne feledjük, hogy automatáról van szó, tehát a járástartalék kijelzésnél figyelembe kell venni azt is, hogy a teljesen felhúzott óra is kaphat az automatikáról további meghajtást, csak ilyenkor a csúszó-fék már enged, ám a differenciálmű ezt is lelkiismeretesen méri. Ezt a problémát egyszerűen szokás megoldani: a járástartalék kijelző – itt tárcsa – végállás határolt, a fogazás egyszer csak „elfogy”, és az áttétel felütközik. A differenciálmű persze nem szorul meg ilyenkor azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a tengelyére húzott kis meghajtó kerék az óraműben alkalmazott negyedes-kerékhez hasonló módon csúszó kapcsolatban van a tengellyel, és ilyenkor szépen megáll, a tengely pedig el tud forogni. Az áttétel miatt még egy köztes kereket alkalmaztak, de lehetett volna akár úgy is méretezni a kijelzést, hogy a differenciálmű tengelye közvetlenül a kijelző-tárcsa (vagy mutató) kerekét hajtsa. Érdekes és gondos részlet, hogy a kijelző-mű kerekeinek tengelyeit felülről a számlap süllyesztékeiben csapágyazták, e részeket marással alakították ki. Persze a számlap vastagabb is a szokásosnál, szépen megmunkált rézlemez, vastagon ezüstözve:

A jobb áttekinthetőségért érdemes a járástartalék kijelző összes alkatrészét együtt megszemlélni, látható, hogy nem egy ördögien bonyolult, de mindazonáltal szellemes és jól használható komplikációról van szó. Egyszerűsége okán különösen bosszantó, hogy manapság nagyon komoly és drága opcióként próbálják eladni az ezzel rendelkező órákat, belátható, hogy bizony érdemtelenül!

Nem ejtettünk még szót a felhúzó-állító szerkezetről. Nos, ebben semmi konstrukciós különlegesség nincs, teljesen szokványos körmös konstrukció, bár viszonylag apró alkatrészekkel, de láthatóan mégis kellően erős kialakítással, csupa acél kerékkel és alkatrésszel. Emiatt különösebb elhasználódás nem is látható rajta, érdekes viszont a mutatóigazító kar csavarral rögzített lemezrugója. A nagy rugóház és az elrendezés sajátosságai miatt egy közkereket is alkalmaztak, de ez is elég általános, sok más hasonló felépítésű szerkezet készült-készül:

Még megszemlélésre méltó részlet a „Parachoc” ütésbiztosítás alsó csapágya is, itt csavarral rögzített kis rugólemezt használtak. Ez laposabb és olcsóbb is, mint a fenti hídon alkalmazott „kihajtható” kivitel, de némileg „iparibb” kinézetű:

A kész, kitisztított óra megnyugtató, megbízható működést mutatott, pontossága megfelelő, de a lapos hajszálrugónak és aránylag egyszerű billegőtől elvárhatóan azért káprázatosnak nem nevezhető napi 10-15mp járáseltérést mutat. A kalapácsos felhúzás működése hordás közben kiválóan – de még nem zavaróan – érzékelhető, és elfogadható hatásfokkal húzza is az órát, rendszeres napközbeni hordás mellett húzni soha nem kell. Az óra viszonylag nagy, de még kellemesen hordható, tipikusan „Jaegeres” megjelenésű. A cég akkori filozófiájának megfelelően nem különösebben kíméletes napi használatra szánt, és emellett az örökkévalóságig tartó használati tárgynak készült – és ezt a célt sikerült is elérni:

Érdeklődés e-mailban: info@mvltrade.hu