Egy szép, asztali negyedütős óra bemutatása

Ezen kis írásomban kicsit a „nagy órák” világába szeretnék „kiruccanni”, bemutatandó, hogy érdekes, figyelemre méltó megoldások nem csak kar- és zsebórákban fordulnak elő. A tárgy egy, az 1920-as, 30-as évekre tehető korú asztali negyedütős óra. Az óra német, Karl Lauffer márkájú (jó nevű cég volt a maga területén), méretes, 50*14*21cm méretű „bútordarab”. A ház szépen politúrozott fa, fém indexekkel, jó általános állapotban:

Az óra negyedütős, Westminster dallamot játszó, három rugóházas, ingajáratú, rövid ingás szerkezet. Negyedkor eljátssza a dallam első negyedét, félkor a felét, háromnegyedkor a háromnegyedét, majd egészkor a teljes dallamot, és utána elüti az órák számát. Azonban működése már nem tökéletes. A szerkezet elszennyeződött, emiatt a járat nehezen megy, az óra meg-megáll. Az ütés kiváltás sincs rendben, az ütés időnként kimarad, majd egyszer csak fennakad az óraütés, és az óra megállás nélkül üti az órákat. Itt az ideje rendbe tenni! Ráadásul komoly hiányossága a konstrukciónak, hogy nem némítható, márpedig a szép, de erőteljes, hangos dallamjáték éjszaka, bizonyos esetekben akár nappal is zavaró is tud lenni. Elhatároztam hát, hogy át is alakítom a szerkezetet úgy, hogy igény szerint elnémítható legyen egy kézmozdulattal az óra.

A ház hátsó ajtaját kinyitva elénk tárul a szerkezet maga. Gondos kivitelű, sárgarézből készült mechanika. Látható a rövid, súlyos lencséjű inga, az öt hangrúd, és a rajta játszó kalapácsok. A dallam játszásáért a baloldalt középen látható tüskés henger a felelős. Jobb szélen látható egy elfordítható fésűs lemez a hang-rudakat tartó tőkén, ezzel elvileg a felemelt kalapácsokat meg lehet akasztani némításhoz, de ez nem egy komfortos megoldás, hátulról, nehézkesen lehet hozzáférni, mozgatás közben az óra biztosan megáll, ennél jobbat szeretnék. Már így ránézésre is látható, hogy a szerkezet nem tiszta, elszíneződött, elszennyeződött sok helyen.

A tőkét két erős csavar tartja, a szerkezetet pedig négy hajlított acél fülbe hajtott két-két, tehát összesen nyolc kis facsavar. Alaposan rögzítették, de azért elég könnyű kivenni. Kivéve szemügyre vehetjük hátulról magát a szerkezetet. A felső részen, az ingavezető alatt vízszintesen állva látható ezüstszínű kar az óraütő emelője, ez egyszerre három kalapácsot emelget az órák ütéséhez:

Szemből pedig látható az ütőszerkezet kiváltó része. Látható a szerkezet működési elve, ez egy „hibrid” konstrukció, az óra ütéséért fogasíves-tapintókaros szerkezet felel, a negyedeket azonban egy lépcsős tárcsa vezérli. A két konstrukció közötti alapvető különbség abban keresendő, hogy a fogas-íves szerkezet egy, az órakerékre helyezett lépcsős tárcsára eső tapintókarral dönti el, hány órát kell ütni, míg a klasszikus lépcsős tárcsánál egy óránként arányosan növekvő hosszúságú bemarást készítenek egy tárcsa peremébe, és a soron következő bemarás hossza dönti el, mennyit fut az ütőszerkezet, vagyis mennyit fog ütni az óra. A fogas-íves szerkezet tehát mindig annyi órát fog ütni, amennyi az óramutató állásából következik, míg a lépcsős-tárcsás szépen végigmegy az órákon, ha kimaradt egy ütés, vagy hirtelen több órát tekerünk előre az órán, akkor az ütés nem lesz a mutatott idővel szinkronban. A fogas-íves megoldás tehát egyértelműen jobb és korszerűbb, de bonyolultabb is:

Mindenesetre ebben az órában az órák ütéséért ilyen, fogas-íves megoldás felel, míg a negyedeket egy kis lépcsős tárcsa vezérli. A következő képen látható felülről is a szerkezet, itt jól megfigyelhető az öt kalapács, a dallamot játszó peckes henger, és az óra ill. negyedütős rész lefutását egyenletessé tevő, fékező két széllapát is:

Megkezdtem a szerkezet szétszerelését, kezdve az inga horgonyával és vezetőjével. Az óra klasszikus, Clement horgonyos kivitelű szerkezet. Ez régi, jól ismert konstrukció, visszavezető típusú járat, tehát az inga lengésekor előbb lép egyet, majd az inga picit visszafelé is mozgatja a gátkereket. Ez – különösen rugójáratnál, ahol a lejáráskor változik a hajtóerő – nem túl szerencsés, csökkenti a pontosságot. Mint ahogy az egyszerű rövid inga sem ígér kronométer pontosságot, ennek ellenére az óra heti 2-3 perc pontosságot minden további nélkül tud teljesíteni, ami megfelelő. A lenti képen látható maga az erős, acél horgony és az ingavezető, míg az alatta levő két képen a működési elv, némi animációval is megtámogatva. A horgony amúgy tisztításra-polírozásra szorul, csapjai is kicsit kopottasak:

A tovább bontás előtt térjünk vissza kicsit az ütőszerkezetre! Az alábbi két képen jobban szemügyre vehető maga a konstrukció. Bal oldalt látható a fogas-ív, amely a középen levő lépcsős tárcsára esve meghatározza az óraütések számát, míg a jobboldalt látható lépcsős tárcsa a negyedekért felel. Mivel éppen azon tűnődtem, milyen módon némítsam az órát, a konstrukció ismerete létfontosságú. Megoldható lenne az is, hogy magát az ütőszerkezet és a mutatótengely közötti kapcsolatot szakítsam meg, de ez azzal járna, hogy visszakapcsoláskor a negyedek ütése nem feltétlenül lenne szinkronban a mutatókkal.

Azonban ennél a kivitelnél elvileg egy óra alatt „utoléri” magát a szerkezet, amiért a legfelül látható kampós kar és a lépcsős tárcsa belső oldalán levő bemélyedés felel. Ez úgy működik, hogy a háromnegyedeket ütő állás után következik a bemélyedés a lépcsős tárcsán, amelybe a kampó belesüllyed, és megakadályozza az ütőszerkezet ütését. Az ütést egy a perctengelyen elhelyezett négyágú csillagkerék váltja ki, melynek az egyik – az egészekhez tartozó – ága picit hosszabb, mint a többi. Így egészkor ki tudja a kampót is emelni, egyébként nem. Így ha az óra nem annyi negyedet üt, amennyit kellene, akkor legkésőbb a háromnegyed elütésekor itt megakad, majd csak egészkor szabadul fel újra – és az órák ütése a fogas-íves szerkezetből adódóan mindig pontos. Bármikor kezdje tehát az óra az ütést, egy egész órán belül biztosan pontos lesz.

Megszakíthatnám tehát ugyan elvileg a kar kiemelését is, de nem csak jobb, még egyszerűbb is magukat a kalapácsokat megemelve némítani az órát, mikor is az ütőszerkezet akadálytalanul futhat, szinkronban is maradhat mindenkivel, csak éppen a kalapácsok nem mozdulnak:

Ezt egy kis karral tervezem megoldani, aminek a forgáspontját és a mozgási tartományát be is jelöltem a csapágylemezen:

Ezek után tisztításhoz szétszedtem az órát. A lenti képen látható, hogy középen van maga a járat és az őt hajtó rugó, balra a negyedet ütő szerkezet, ennek a rugóháza-rugója is nagyobb, erősebb, mivel ő végzi a legtöbb „fizikai munkát”, és jobbra az óra-ütő mechanizmusa. Ez ugyanolyan és ugyanakkora rugót kapott, mint maga a járat (az óra amúgy 8 napos lejáratú):

Szétszedve az órát a szerkezeteket egyenként tisztítottam kotyvában. A csapokat mind átpolíroztam, és sajnos több csapágyfuratot is kicsit össze kellett húzni szegecselőn, majd dörzsárral a pontos méretre dolgozni. Hiába, az elmúlt háromnegyed évszázad nem múlt el nyomtalanul, bár az általános állapot jó. 2mm-es fúróval kifúrtam a csapágylemezbe a tervezett némító-kar tengelyének helyét, és a tengelyt acélrúdból leszabtam, tükrösre políroztam. Fúrtam bele egy 0.6mm-es furatot, hogy majd azon átfűzött ékkel biztosítsam a tengelyt, és 1mm-es rézlemezből készítettem pár alátétet, hogy a billenő kar alatt-felett a tengelyen megfelelő távolságot tartson a csapágylemeztől. A kész tengelyt forrasztással rögzítettem a csapágylemezbe:

A tisztított, összerakott szerkezet rögtön elindul, és végre stabilan, megbízhatóan jár. Az ütőszerkezet beállítása hosszadalmas, próbálgatásos feladat, hiszen az összes szerv működése függésben van a többitől, így a tárcsák pontos helyzetbe állítása létfontosságú, és elsőre aligha sikerül. Nem véletlenül vállalják egy ilyen óra javítását komoly összegekért! Már összerakni sem volt egyszerű, de a helyes beállításokkal együtt az összeszerelés elvitt egy egész délutánt. A lenti képen jobb szélen már látható a némító-kar csapágylemezből kiálló kis tengelye is:

Magát a kart vastag, 3mm-es sárgaréz lemezből reszeltem ki, elég keserves munkával. Egy benne ékeléssel majd forrasztással rögzített 2mm-es sárgaréz rúd emeli a kalapácsokat. Ez befordulva a kalapácsok alá meg is tartja magát, így külön mechanizmus a helyén tartására nem is kell, de kell még egy rúd, amivel fel lehet húzni, illetőleg leengedni. A lenti két képen látható a helyére tett kar, benne a kalapácsokat emelő rúd, és attól jobbra az a kis csap, amin keresztül fel fogom tudni emelni. A baloldali képen a némított, felhúzott állapot, a jobb oldalon a rendes, ütő állapot látható:

Az emelő rudat 3mm-es sárgaréz rúdanyagból készítettem, a végére egy kapcsolódó furatos lemezzel, amely az emelőkar csapjára illeszkedik. Ezt a csapba fúrt kis lyukba fűzött huzallal biztosítottam. A házból kiálló végre esztergáltam egy kis sárgaréz gombot, leengedve csak ez fog látszani, és ezt szintén átfúrva, egy acélhuzallal biztosítottam:

Összerakáskor kiderült az is, miért ütött vég nélkül az óra. Az óra-kerék annyira hátra tud csúszni a tengelyén, hogy a fogas-ív a tapintókarral egyszerűen eléesik, és innen a mechanizmus már nem tudja kiemelni, ezért vég nélkül üti az órákat (elvileg a baloldalon fent látható kis csapos tárcsa minden fordulatánál emelne egy fogat a fogas-íven, amíg teljesen fel nem emeli, és akkor a szerkezet reteszelődik). Itt valószínűleg egy korábbi, slendrián tisztításnál kimaradt egy alátét:

Kerestem egy megfelelő alátétet, és a perctengelyen az óra-kerék alá tettem. Így már a működés tökéletes: Ezen a képen az órák ütését kiváltó kis csillagkerék is látható, egészen a perctengely tövében:

A csapágyakat mind megkentem, végül visszaszereltem a szerkezetet. A tokba belülről fúrtam egy 3.5mm-es furatot a némító rúdnak, és a helyére tettem azt is. Ütő állapotban csak a kis sárgaréz gomb látszik a tok tetején:

Míg némított állapotban látható a felhúzott rúd. Ez optikailag is egyértelműen azonosíthatóvá teszi, hogy az óra fog-e zajongani, vagy sem, ugyanakkor egyáltalán nem csúfítja el azt:

A kész óra remek szobadísz, kis szabályozgatással most a heti kb: másfél perc eltérésnél tart, amit nagyon már nem lehet csökkenteni, mert felhúzott állapotban picit siet, majd lejáráskor ezt visszakési. A Clement járat igazán pontos járást legfeljebb súlyhajtással tenne elérhetővé. A korszerűbb Graham-járat kevésbé érzékeny a rugóerő változására, bár a valóban pontos ingaórák a Graham járat mellett jellemzően súlyhajtásúak is egyben. De ekkora pontosság egy köznapi szerkezeten teljesen elegendő.

Érdeklődés e-mailban: info@mvltrade.hu