Egy régi érdekesség: dátumos zsebkronográf restaurációja

Ezen írásomban egy 1890 tájékán készült, sajátságos megoldásokat felvonultató, stopper és dátumkijelzővel is rendelkező zsebórát szeretnék bemutatni. Az óra gyártóját sajnos már nem tudom azonosítani, mivel az annak idején szokott módon nem jelölték sem a tokot, sem a szerkezetet, sem a számlapot, de minőségi, erős, jó kivitelű óráról van szó.

Az óra kétkörös kronográffal, vagyis másodperc-30 perc gyűjtővel rendelkező egyszerű (tehát nem összeadó) kronográf, a koronán keresztül lehet elindítani, megállítani majd nullázni. Emellett 31 napos naptárkijelző segédszámlappal is rendelkezik, ami bizony ritka volt akkoriban. Mindezt tetézi, hogy egy abszolút rendhagyó konstrukcióról van szó, a kronográf függőlegesen mozgó kapcsolókerékkel működik, a szokásos, elterjedt konstrukciókhoz viszonyítva egészen más működési elven. Az óra azonban hiányos, hibás, a szerkezetet szemrevételezve az alábbi hiányosságok rögtön megállapíthatóak:

- Hiányzik mindenestől a korona és a felhúzótengely.

- Hiányzik a tok kengyele, amivel az óralánchoz lehetne kapcsolni.

- Hiányzik a középső másodperc-mutató.

- Hiányzik az óra üvege (bár ez lenne a legnagyobb hiányosság.. J )

- Eltört a percgyűjtő rögzítő rugócskája.

- Hiányzik a kronográf oszlopos kerekét továbbító kapcsolókar és annak rugója.

Gyorsan kerestem egy kallódó felhúzó-tengelyt, amely ugyan nem megfelelő, de ráillik a hornyos kerék, így fel tudtam vele húzni az órát. Némi járatás után persze kiderült még ez-az, az óra össze volt ragadva a szennyeződéstől, el-elakadt, miközben a mutatókat egyáltalán nem vitte, tehát a mutatószerkezet és a járat közötti tengelykapcsoló csúszik. Van mit javítani rajta, bár a szerkezet még így is impozáns! Masszív, minőségi kivitelű 15 köves werk, bimetál billegővel, Breguet spirállal. A mutatószerkezet nem a gyakoribb negyedes-keréken keresztül kapcsolódik a perckerékhez, hanem a decentralizáltan elhelyezett perckerék csőtengelyében egy csúszó stiften keresztül a váltókereket hajtja meg, ahogy az a jobb oldali képen látható. Érdekesség még, hogy a dátumszerkezet gyorsváltó gombot kapott, a bal oldali képen 2 óránál látható kis kar a tok gombjának megnyomására egy-egy napot léptet rajta – a gyors dátumváltó a zsebórakorszakban általában alkalmazott volt, majd a karórákról eltűnt, és csak az 1970-es évektől lett megint általános:

Érdemes a kronográf működését közelebbről is szemügyre venni! Az óra nem a szokásos, síkban kapcsolódó kerékkel operál, hanem a másodpercgyűjtő tengelyirányban mozog. Alant a bal oldali képen látható, hogy a másodperckerék egy érdekes kivitelű közkereket forgat folyamatosan, amelynek palástján ferde, nagyon sűrű fogazás – barázdasor – húzódik. Ugyanilyen ferde fogazása van a másodpercgyűjtőnek is, amely függőlegesen leereszkedve képes kapcsolódni ehhez. A másodperc-gyűjtő teljes vezérlését így el tudja egyetlen kar végezni, igaz, a kar alakja igencsak összetett.

A jobb oldali képen lebontott gyűjtő mellett látható a kronó vezérlőrésze, gyakorlatilag két karból áll csak, a fő vezérlőkarból, és a percgyűjtő nullázó-karjából. A fő kar alaphelyzetben teljesen beugrik a másodperc-gyűjtő tengelyéhez, és az ott rögzített szívidommal nullázza a kart. Mindeközben a kar ferde profilú vége meg is emeli a kereket, amely így eltávolodik az őt forgató közkeréktől. Mindeközben a percgyűjtőt is nullázza a hozzá tartozó kis villás kar.

A kronót elindítva az oszlopos kerék kiemeli mindkét kart, a fő vezérlőkar legszélső helyzetébe kerül, így gyakorlatilag teljesen kifordul a másodperc-gyűjtő alól, amit a tengelyét felülről támasztó laprugó így hozzányom a közkerékhez, és a kronó elindul. A másodperc-gyűjtő egyik küllőjébe ütött kis csap percenként átemeli a percgyűjtőt továbbító közkereket is.

A stopper „állj” állásába fordítva az oszlopos kereket a percgyűjtő nullázó karja még nem mozdul, de a fő vezérlőkar kicsit visszafordul egy köztes állásba. Nem ér be a vége a szívidomig, tehát nem nullázza a kronót, de már megemeli a másodperc-gyűjtőt, így a kronó megáll. A kar ekkor egyszersmind a fékkar szerepét is eljátssza. A megoldás egyszerű és elegáns, ha valakinek ismerős lenne, nos ilyen konstrukciót alkalmazott a későbbiekben a Pierce is a cal134-es karóra kronográfján, és a Seiko kronó-szerkezetei is elvükben némileg hasonló módon működtek. A konstrukció gyenge pontja a magasabb beépítési helyigény mellett a sűrűn barázdált kerekek szennyeződésre való érzékenysége, előnye viszont az egyszerűbb felépítés, és a kisebb bekapcsolási hiba, amely elvileg akár nullára csökkenthető is lehetne:

Nekiálltam hát az óra helyrehozatalának. Első körben az órát teljesen szétszedtem, tisztítottam, olajoztam. A tengelyek egy része erősen szennyeződött volt, itt-ott kis vakrozsda is felbukkant már, ezeket szépen lepolíroztam. Az összerakott szerkezet igen szépen működött, hibátlanul, egészségesen ketyegett, a mutatószerkezet azonban változatlanul csúszott. Ezt könnyen lehetett orvosolni a tengelykapcsoló stift kis mértékű meghajlításával, amely így jobban beszorul a perckerék csövébe, és erős, megbízható kapcsolatot biztosít:

A kronót most még csak az oszlopos-kereket csavarhúzóval tologatva lehetett bekapcsolni, ám így is kiderült, hogy örökösen el-elakad. A bűnös egyértelműen a kis közkerék és a másodperc-gyűjtő finom barázdáiba beült szennyeződés volt. A gépi tisztítás semmi előrelépést nem hozott, több napos áztatással is maradt a belekövült kosz – ez ennek a konstrukciónak gyenge pontja. Jobb híján egy finom csiszolópapíron kicsit érdesített élű borotvapengével nagyító alatt, szépen, egyesével végigtisztítottam az összes hornyot. Rettenetes pepecselés után végre jól működött a kronó:

Jöjjenek hát most akkor a hiányosságok! A legkönnyebb problémával kezdtem, ez a pergyűjtő hiányzó nyomórugójának pótlása volt. Ez a rugó sajnos nagyon fontos, ez gondoskodik arról, hogy a percgyűjtő pontosan percre ugorjon. Nélküle a gyűjtő kerék nem csak össze-vissza kóvályogna, alkalmasint nem váltva, vagy éppen több percet is váltva egy-egy emeléskor, hanem előbb-utóbb olyan helyzetben állna meg, hogy a másodpercgyűjtő elakadhatna rajta, így az óra megállna. A korabeli órákban ez a rugó gondos munkával, a tartólemezzel és a nyomó idommal egy darabból készült, ám így törésre erősen hajlamos volt, eredetivel pótolni pedig nyilvánvalóan teljesen kilátástalan próbálkozás lenne.

A rugót egy bontott ébresztőóra hajszálrugóból pótoltam. A rugót be lehetett fogni a még meglévő kis tartólemez alá, majd csipesszel 90°-al elforgatva és a végét „V” alakban meghajlítva használható profilú rugót sikerült kialakítani. Persze ez nem olyan elegáns megjelenésű, mint az eredeti volt, de ennél jobb megoldást utólag már nehéz lenne kitalálni, a kronó korrekt működését ellenben gond nélkül biztosítja.

Következő, már korántsem ilyen egyszerű probléma a kronó kapcsolónyelvének pótlása volt. Ez egy erős fémnyelv, amely a nyomókarhoz egy csappal kapcsolódik, és képes az oszlopos kereket annak ferde fogazásán keresztül elforgatni. Az eredeti azonban eltűnt, nyoma nincsen. A méreteket nagyjából leméricskélve egy 0.5mm-es rugóacél lemezből elkészítettem a fémnyelvet, helyesebben – mint kiderült – annak első verzióját. Az alanti képeken látható az eredeti kapcsolókar, az acélból esztergált csap, a nyers fémnyelv, majd az elkészült, a csappal összeszegecselt, még polírozás, finomítás előtti, de már elvileg működő változat:

Ez a szerkezetbe az alábbi módon illeszkedik bele:

Jónak azonban nem jó. Továbbítani tudja az oszlopos kereket, azonban nyomórugó híján nem működik kilincsként, ide-oda tud mozdulni, és így vagy beleakad az oszlopos kerék emelőfogába, vagy nem.. Megpróbálom egy nyomórugóval megtámasztani, de ez csak egy-két kapcsolásig jó, aztán kiugrik a helyéről. Kísérletképpen egy vékony rézlemezből sellakkal ragasztottam egy kis rugómegvezető lemezt is a karra, de az sem bizonyult megbízható megoldásnak, ez így semmiképpen nem elfogadható, ez így barkács megoldás, jobbat kell kitalálni:

Olyan kart kell kialakítani, amely egyben kilincsként is működik, tehát két ponton kell megtámasztani, egyfelől magában a nyomókarban, másfelől a nyomókart is visszatoló rugóval úgy, hogy el tudjon a rugó ellenében kicsit billenni, amikor a kar visszafordul, de utána visszaugorjon az oszlopos kerék soron következő továbbító foga elé. A kart most is ugyanabból a rugóacél lemezből készítem el, két furattal és két csappal:

A csapok kicsit eltérő méretűek és magasságúak kell, hogy legyenek, hiszen az első a nyomókar furatába fog illeszkedni, a második viszont a rugó megtámasztását szolgálja, miközben a nyomókaron is támaszkodik:

Ez már jól működik, a helyére téve a nyomókarral szépen váltható a kronográf. Nyomórugónak befűztem egy erős rugóacél huzalt a csapágylemez megfelelő furatába, és csavarral megszorítottam:

Ez most elég biztatóan néz ki, következzék tehát a korona és a felhúzótengely elkészítése! Már a megfelelő koronát megtalálni sem volt egyszerű, órás ismerősök lomtárjaiban kotorászva leltem végül a tokhoz méretben és megjelenésben illőt. Ám ez csupán egy egyszerű hagyma-korona, benne egy semmiben nem alkalmas, és amúgy is törött tengellyel, így a felhúzó-tengelyt el kell még készíteni, és a koronát olyan módon kell kiegészíteni egy csappal, hogy az a felhúzó-tengelyen el tudjon mozdulni, hiszen a korona nyomogatásával lehet a kronót kapcsolni. Nem egyszerű feladat!

Első lépésként magát a felhúzó-tengelyt készítettem el. A meglévő hornyoskerék és a felhúzó-szerkezet fészke alapján aránylag könnyen megmérhető és kiszerkeszthető volt a szükséges tengely minden adata. A tengelynek szüksége van egy csaprészre, amely a fészek furatába ül bele, szükséges egy négyzetes rész, amely forgatja a hornyos-kereket, ugyanakkor engedi azt elcsúszni a mutató-állításhoz. Szükséges egy hengeres váll, amely megvezeti, ugyanakkor szabadon forogni engedi a körmös kereket, és egy vállra, amely a tengely tartókarjához illeszkedik, és nem engedi azt kicsúszni. Valamint szükséges egy tengelyrész, amely a koronához illeszkedik:

A tengelyt 2 mm-es küllőből esztergáltam ki, a négyszöges részt a görgős reszelő-megvezetővel meglehetősen könnyen ki tudtam alakítani, a kész tengely polírozás után szépen illeszkedik a helyére:

A tengely ugyan a felhúzó-szerkezethez már remekül illeszkedik, de szükséges lenne még valamilyen módon a leendő koronához is kapcsolódnia.. Ezt egy zászlós megoldással próbáltam ezt megoldani, amelyhez a tengelybe egy hornyot fűrészeltem, és abba egy kis acéllemezt forrasztottam:

Első lépésben sárgarézből esztergáltam egy rudacskát, és abba 2mm-es furatot fúrtam, majd fűrészeltem beléje egy hornyot a felhúzó-tengely zászlójának megvezetésére. A jobb oldali képen látható, hogy ül be a tengely a helyére, és hogyan teszi lehetővé a korona elmozdulását:

A korona maradék tengelycsonkját négyszögletesre reszeltem, és az elkészült réz csapba a másik oldalról fúrt 1mm-es furatba szilárdan beütöttem. A korona így már képes a feladatát ellátni, felhúzható vele az óra, és a réz csap nagy átmérőjű vége szépen tolni tudja a kronográf nyomókarját is. Persze még a tokban rögzítést is meg kell oldani, ehhez egy hornyot esztergáltam a csap tövében, és a tok nyakán egy megfelelően kiszerkesztett helyre fúrt lyukba behajtott rövid csavarral oldottam meg a biztosítást. Ez szokásos megoldás volt anno, bár ez az óra eredetileg nem ilyen módon, hanem a felhúzó-tengelyen biztosított mozgó koronával készült – azt azonban már nem tudom pótolni:

Most jönne a tok kengyelének pótlása. A kengyelt 2mm-es kemény sárgaréz huzalból készítettem el, amit – hogy viszonylag szép kerek ívet adjon – egy vékony seprűnyélre feltekercseltem, majd kiszabtam belőle pár kengyelt (amúgy is többre van szükségem). A végét azért körbe kellett reszelni, finoman hajlítgatni, amíg jól nem ült a helyén, de azért olyan nagyon sok gond ezzel nem volt. Ellenben – akárcsak a korona – szép sárgaréz színű, ami persze nem megy az ezüst tokhoz, ezért előbb nikkellel galvanizáltam, majd leezüstöztem őket. A tokra téve már kellemesen néznek ki:

Egész normális lett a végeredmény, már kezdenék is örülni neki, amikor próbálkozás közben csak úgy fogta magát a kronográf nyomókarja, és eltört. Valószínűleg a nyomókart mozgató, a korona csapja elé benyúló kis csavar furatánál már hajszálrepedt lehetett a merevre edzett acél karocska. Kerülget is a gutaütés, pár napra félretettem miatta az órát:

Persze aztán győzött a harcos opportunizmus bennem, nem akartam veszni hagyni egy ilyen szép órát, amelybe már ennyi energiát öltem. Új kart kell tehát készíteni, a réginek megfelelő geometriával, ám lehetőleg annál szívósabbra. Utólag már picit nem is bánom, ugyanis a régi kar csavarja meglehetősen rosszul passzolt a korona általam készített csapjához, és ha a rajta levő, a felhúzó-tengelyhez illeszkedő horonnyal került szembe, akkor ott nem igen váltott. Az új kart 1.2mm-es acéllemezből készítettem el, kicsit átalakítva a régi geometriáját, ugyanis a váltást végző nyelv jobb megvezetése érdekében egy „orrot” is készítettem neki, amely stabilabban szorítja le a nyelvecskét, másrészt a koronához nem csavarral, hanem a karral egy darabból készült szélesebb, lehajlított nyelvvel próbáltam meg megoldani a jobb illeszkedést:

A kar rögzítéséhez lépcsős furatot kellett készíteni a kar végén – a kis oszlopos Proxon fúróm szerencsére kellően precíz ehhez, mint ahogy többi furatot is vele készítettem. A kar kissé nyers benyomást kelt – később még csiszolgattam, políroztam, finomítottam – de már ellátja a feladatát:

A tokba téve persze kiderül, hogy a kar nyelve nem fér el akadálytalanul a tok peremétől, így egy kis hornyot reszeltem a tokba, és egy füst alatt a nyomórugót is más kialakítású, hosszabb, erősebb, a váltó-nyelvet leszorítani is képes alakra hajlított kis rugóra cseréltem:

Egész jó, már csak össze kell(ene) rakni az órát, és egy másodpercmutatót találni rá. Mutató-készletemben nagy nehezen találtam is egy megfelelő mutatót, amelyen azonban túl kicsi volt a tengely-furat, ezért azt dörzsárral felbővítettem:

Üveg már került könnyen az órára, a tokot szépen felpolíroztam, a szép, szinte hibátlan porcelán számlapot is jók kiáztattam kotyvában, így az egy szál, amúgy is alig látható hajszálrepedés szinte eltűnt. Az óra restaurációja tisztán vagy 30 munkaórát vitt el, amely nem csekélység, bár ebben benne volt az útkeresés is, a nyomó-karból is csak a második verzió lett a megfelelő, és csak a kapcsolókerekek hornyainak pengével való tisztogatása tartott úgy két óra hosszat.. Mindenesetre a végeredmény - engem legalábbis – kárpótolt, szép, érdekes és ritka, kissé érdesen, de jól kapcsolható zsebkronót tehettem be a gyűjteménybe:

Érdeklődés e-mailban: info@mvltrade.hu