Omega kontra Rolex, avagy két kiváló régi szerkezet bemutatása

  Jelen írásomban az Omega egykoron legendás hírnevű 260-as típuscsaládjának egy kiemelkedő tagját, a 30T2 jelű szerkezetet, és a Rolex Cal700-as szerkezetét szeretném bemutatni, annak apropóján, hogy két ilyen óra éppen tisztításra-beállításra szoruló állapotba került. A két szerkezet összevetését az indokolhatja, hogy igen hasonló korúak, és hasonló céllal (precíziós kézi-felhúzós szerkezet) hozták őket anno létre tervezőik.

  Elsőként jöjjön az Omega! A Cal260-as szerkezetcsalád 1939-től volt folyamatosan gyártásban, több mint két évtizedig, és számos variációban készült 400 ezret meghaladó darabszámban.  A szerkezet 1943-tól már Incabloc ütésbiztosítással készült, ez akkoriban komoly újdonságnak számított. Az alapszerkezet eredetileg 15 köves volt, de a legyártott szerkezetek nagyobb része jobb minőségű, 17 köves kivitelben készült. A szerkezetcsalád eredendően kis másodpercmutatós kivitelre lett konstruálva, de szép példája annak, hogy egy jól megszerkesztett alapszerkezet könnyen és korrekt módon átalakítható közép-másodpercmutatós kivitelre is, ez az óra is így készült.

  Az óra egyszerű, klasszikus megjelenésű, „semmi extra” nincs a kivitelében. A számlap felújításra szorult, rettenetesen elszennyeződött, bebarnult állapotban került hozzám, a szép, az eredetit igen jól közelítő állapot elérése P.Kiss István keze munkáját dicséri. A tok arany, de nem eredeti Omega, ez a klasszikus „pesti tok”, utólag, gondos munkával készített 14 karátos vörös arany tok. A számlap és a mutatók valószínűsítik, hogy az óra eredetileg krómozott fémtokban lehetett, és az eredeti aranytoknál olcsóbb, de mégis értékesebb kivitelű aranytokra cserélték. A tok jól illeszkedik az óra stílusához, és minőségileg is megfelelő.

  A tok maga hagyományos felépítésű, fix kengyeles tokközép-részből, lünettából és hátlapból áll, ezek mind aranyból készültek, súlyuk kb: 12 gramm. A tokbetét sárgaréz, szépen megmunkálva, nagyon szorosan illeszkedik. Minden rész jól ül a helyén, a tok nem kopott, nem elhasznált. Persze különösebb strapabírást vagy vízállóságot ne várjunk tőle, ez az óra nem hegymászáshoz készült..

  A korona – ahogy az lenni szokott – már nem eredeti. Sajnos színben tökéletesen illeszkedő vörös arany színű koronát nem talált hozzá aki anno feltette ezt a helyére – mint ahogy én sem. A rend kedvéért felpolíroztam és mély-sárga tiszta arannyal learanyoztam a koronát, így azért kevésbé üt el, mint az eredeti – kissé kopott – sárga arany bevonat, de persze így sem tökéletes, ezt kis szépséghibaként meg kell emészteni.

  Jöjjön akkor hát a szerkezet maga! Nagy méretű, zsebóraszerű megjelenésű, igen robusztus szerkezetet láthatunk. A kidolgozás remek, az egész szerkezet gondosan aranyozott, és az állapota feltűnően jó! Ezt az órát keveset használták. Az órát kb: másfél éve felületesen már tisztítottam, de azóta használva egyáltalán nem volt, és a kenőanyagok ezalatt besültek. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy valóban célszerű a kézi-felhúzós órákat havonta legalább egyszer kicsit akkor is megjáratni, ha éppen nem hordjuk őket, elkerülendő az efféle malőröket. A kenőanyag gyantásodása miatt a billegő lomhán, kis kitéréssel jár, az óra akadozik. Ki kell tisztítani, nekiállok hát a szétszedésének!

  Elsőként a számlapot távolítom el. A számlap korrekt módon, két számlaplábbal, oldalról behajtott csavarokkal került rögzítésre, és hátulról jól látható, hogy az anyaga tömör ezüst, nem ezüstözött réz. Gondos kivitelű, akárcsak a szép acélmutatók is. A másodpercmutató festése már kopottacska kissé, némi vakrozsda is felütötte rajta a fejét, ezt újrafestem fekete modellfestékkel, de a perc- és óramutató tökéletes állapotban van.

  A számlap alatt látható a mutató- és mutatóigazító- felhúzó szerkezet is. Semmi különös nincs ebben, teljesen hagyományos kialakítású, meglehetősen robusztus alkatrészekből felépítve. Jó nagy minden, hogy törésnek, nagyobb kopásnak esélye se legyen kialakulni:

  A felhúzó- állító szerkezet is minden elemében hagyományos, de részleteiben gondosan kidolgozott. Alant látható az összes alkatrésze. Érdekes a váltókar kis csövecskével való megvezetése, így a váltókar jó alaposan meghúzott rögzítő csavar mellett is könnyedén tud mozogni.

  Az óra állapotának jó fokmérője a hornyoskerék és a farkasfogas kerék állapota, egy kézi-felhúzós órán ezek kopnak a leggyorsabban. Nos, ezek állapota remek, akárha újak lennének. Igaz, méretes mindegyik:

  Megfordítva a szerkezetet jöjjön hát maga a futómű! Elsőként a közép-másodpercmutató meghajtását kell leszerelni. Látható, hogy ez a klasszikus módon lett megoldva, a közkerék tengelyét meghosszabbították a felső híd fölé, és ráütöttek egy meghajtó kereket, amely a középen elhelyezett, a perckerék csövecskére cserélt tengelyén áthaladó másodpercmutató tengelyére ütött kis magkereket hajtja. Lötyögés ellen itt is kis rugóval védekeznek, és ez a rugó alulról mintegy emeli a magkereket, nem a leggyakrabban alkalmazott felülről történő megtámasztással éltek. Ennek van egy komoly előnye (ezért készítette feltehetően az IWC is hasonlóan nem felülről megtámasztóra a rugót), mégpedig az, hogy így ezt a tengelyt felülről rendesen kőben lehet csapágyazni, ami egyfelől jobb megvezetést biztosít, másfelől lehetővé teszi a másodpercmutató könnyű felhelyezését (nyugodtan a helyére lehet nyomni, a csapágy megtámasztja a tengelyt):

  A korrekt tisztításhoz le kell venni a másodperctengely felékelt meghajtó kerekét is, ám ez nem egyszerű, ehhez készítek egy célszerszámot, amely egy küllőből profilosan laposra leköszörült kis emelővillából áll. Ezt alátolva a keréknek az szépen lecsúszik a tengelyéről. Hasznos szerszám, hiszen ez a konstrukció nem csak egyszerű karórában fordul elő, de az összes kronográf másodperc-gyűjtőt meghajtó  kereke is ilyen:

  A futómű amúgy teljesen hagyományos, semmi különleges nincs benne. Áll a motorrugó házából, a perckerékből, a közkerékből, a másodperckerékből (kis másodperces kialakításnál ennek az alsó tengelye nyúlik a számlap felé tovább), a gátkerékből, horgonyból és persze a billegőből. Mindahány gondosan kidolgozott, szépen learanyozott kis kerék:

  Anno a motorrugó házát nem tisztítottam ki, ez is hiba volt, mert ez bizony belülről nagyon erősen elszennyeződött. Pucolás és újraolajozás után az óra járástartaléka is valószínűleg kicsit nőni fog:

  Jöjjön akkor hát a billegő! Ez nagyon szépen kidolgozott, kompenzált billegő, kis aranycsavarokkal, és precíziós órához illően Breguet spirállal. A pontosság érdekében mérete is nagy, a lehető legnagyobb:

  A horgony szépen kialakított, bár különösebb él-simítgatással láthatóan nem foglalkoztak. Gondosan megvezetett hidat kapott, és különálló határoló peckeket – az Omega később előszeretettel alkalmazta a híd kialakításával megoldott határolást, amely persze utólagos állítást már nem nagyon enged meg, a peckeket mindig lehet kicsit hajlítgatni. Az óra a korai Incabloc ütésbiztosítást kapta, ennek csapágycsészéje kicsit eltérően néz ki, mint a később alkalmazott kiviteleké, de lényegét és működését tekintve teljesen ekvivalens mindegyik megoldás. Mindenesetre a szerkezet 1948-as készültekor az ütésbiztosítás alkalmazása még messzemenően újdonság volt, sok, nem is olcsó óra az 1960-as évekig készült ilyen megoldások nélkül. Hozzátenném, hogy a vékony, finom tengelyen ülő igencsak méretes precíziós billegő átlagosnál nagyobb mértékben van kitéve egy tengelytörésnek, így indokolt is volt az ütésbiztosítás alkalmazása.

  A szerkezet gond nélkül összerakható, természetesen rögtön elindul, egészséges, nagy lengéssel jár. Az Omegákra jellemző probléma, hogy a negyedeskerék körül sokszor van kisebb nagyobb gond, gyakran csúsznak, vagy éppen túlságosan szorulnak. Ebben az órában ez utóbbi eset áll fenn, ezért – bár erre általában nincs szükség – olajozom belülről a negyedes-kereket, hogy ne szoruljon nagyon, mert olajozás nélkül igen nehéz a mutatóigazításnál tekerni a koronát. Egy csepp kenőanyag ezt a problémát jól és tartósan megoldja.

  Másik kis gond, hogy a váltókar rögzítését végző rugós kar („szotoár”) hornyai kicsit mélyebbre rágódtak, ezért elég nehéz a koronát váltáshoz ki-be húzkodni:

  Ezen elég könnyű segíteni, a szotoár két véghelyzet közötti kis vállát némileg laposabbra reszelgettem nagyon finom reszelővel, majd polírozással tükrösre alakítottam ki a csúszó felületeket, és némi zsírral javítottam a kenést. Ez nagyon sokat segített, most már különösebb gond nélkül lehet a koronát húzkodni, a szerkezet is korrekt módon működik.

 

  Az óra pontos, napi 5-10 másodpercen belüli pontosságra könnyen beszabályozható. Hozzátenném, készült ebből a szerkezetből még ennél is igényesebb billegővel és hajszálrugó finomszabályozóval még pontosabb, kronométer minőségű kivitel is, ez persze nem túl elterjedt, ritkán lehet vele találkozni. Feltűnő viszont a szerkezet korszerűsége, mai szemmel nézve sem lehet semmi kivetnivalót találni benne, a több mint fél évszázados szerkezet maradéktalanul korszerűnek hat ma is.

  Komoly kontrasztba állítható az előző órával a másik „versenyző”, a Rolex egy korai, kis másodperces Oyster modellje. A koruk ugyan erősen hasonló – ez az Oyster 1944/45-ös évjáratú – de a tok, az óra kialakítása nagyon más, a szerkezet azonban ugyanúgy a pontosságra és megbízhatóságra törekvés jegyében készült.

  Ez az óra sokkal inkább sportos, mint elegáns, de mégis, eléggé visszafogott – és kis méretű – ahhoz, hogy egy öltönyhöz felvéve se legyen kirívó. Az óra régi, 1944/45-ös évjárat, a csatja újabb – a vele egykorú csatok még szegecselt szemekkel készültek - de azért ez is igen régi, legkésőbb a 60-as évekbeli lehet, lemezelt Oyster csat. A tok rafinált ívekből álló, összetett kivitelű, szépen kidolgozott, egy darabból készült acéltok, erős, csavarosan záródó, tömített hátlappal, és külön menetes koronacsővel. Az óra üvege egyszerű plexi, és ennél a modellnél nem alkalmaztak fémbetétes üveget, a lünetta sem különálló, az üveget megszorító kivitelű. A tömítésről egy kés élességű perem gondoskodik, úgy, hogy az alapméretnél pár számmal nagyobb plexit beleszorítva ez a perem körben kicsit belevág a plexibe, és hermetikusan zár. A plexit esetleg érő nyomás még jobban beszorítja a perembe, így javítja a tömítettséget, de persze ez a megoldás nagy nyomásokra akkor sem alkalmazható, információim szerint ezzel a kivitellel 3 bar nyomásállóságot tudott az óra. A csavaros, kettős tömítésű koronazár viszont megbízhatóan tömít, így az óra átlagos pancsoláshoz biztosan megfelelő. A számlap repülős stílusa, jó leolvashatósága és (az olaszországi felújítás után az eredetinek megfelelő) igen erős világító hatása katonai felhasználást valószínűsít, különösen az évjárat ismeretében.

  Alapos munkára vall, hogy a tokbetét gyűrű is acél, és a szerkezet – az alábbi képen láthatóan – két csavarral rögzül a tokbetéthez, míg a tokbetét két acélnyelvvel és további két csavarral a tokhoz. Láthatóan nagyon igyekeztek, szét ne essen szegény.. J

  A számlap itt is tömör ezüst, igen gondosan kidolgozva, a kékített acél mutatók nagyon finom kivitelűek, alaposan kifestve fluorescens festékkel:

  A szerkezet a Rolex nevezetes Cal700-as modellje, viszonylag kis méretű (10 ½-ed léniás, vagyis 23.3mm átmérőjű), egyszerű, kézi felhúzásos modell. Érdekessége, hogy a konstrukciós alapot jelentette az utána jövő összes Rolex modellnek, egészen az 1976-ig készült Cal1575-ig bezárólag, persze jelentős módosításokkal. A számlap felől szemügyre vehető az állító-felhúzó szerkezet. Teljesen konvencionális, semmiféle műszaki ínyencséget sem tartalmaz, ám igen robusztus, a szotoár kissé sajátos végkiképzése is láthatólag a kopással szembeni érzéketlenségért készült ilyenre. És valóban, a régi órában minden alkatrész eredeti, bizony kopott is itt-ott több minden, mégis kifogástalanul működik.

 

  Közelről megnézve az is látható, hogy a farkasfogas felhúzó kerék koszorúja is rendesen kopott már, mégis tökéletes a felhúzás. Ennek többek között az is az oka, hogy a második képen láthatóan a felhúzó-kerék kialakítása a régi zsebórákhoz hasonlóan olyan, hogy annak alsó felületén külön fogazást alakítottak ki, jó mély fogprofilokkal, és ide illeszkedik a farkasfogas kerék koszorúja. Ugyan így jóval bonyolultabb a felhúzó-kereket kialakítani, de ez a megoldás igen tartós:

 

  Az óra különlegessége a Rolex saját, korai ütésbiztosítása. A lyukaskő egy igen érdekes, kifejezetten a @ szimbólumra hasonló alakú rugós lemezben ül, amely engedi azt mind oldalirányban, mint tengelyirányban elmozdulni:

  A fedőkövet pedig kis peremes rugóslemez tartja, amely tengelyirányú elmozdulást tesz lehetővé. A megoldás a később alkalmazott KIF és INCABLOC megoldásokkal teljesen ekvivalens módon működik, de jóval bonyolultabb elkészíteni, több és igen speciális alakú alkatrészre épül. Ám ez a megoldás a 30-as évek végétől már alkalmazásban volt Rolexéknél, és akkoriban igen úttörő megoldásnak számított:

  Lépjünk akkor tovább a futóműre! A futóművet jellegzetes formájú felső híd takarja, a perckerék kivételével kőben csapágyazott minden kerék (az óra 15 köves). Látható az is, hogy az óra nemcsak erősen elszennyeződött, de a hidak nikkelezése kopottas is, rendesen. Szerencsére ennek elvileg a működésre nincs kihatása:

  A futómű teljesen konvencionális, az Omegához hasonlóan perckerékből, közkerékből, másodperckerékből és gátkerékből áll. A kerekek kidolgozása gondos, éleik simítottak, a fogprofilok polírosak, az aranyozás még viszonylag jó állapotban van:

  A rugóház is erős, precíz. Belülről láthatóan már kopottacska, legalábbis ami a nikkelezést illeti. A működést befolyásoló mértékű kopásnak azonban itt sincs semmi nyoma, ez legfeljebb szépséghiba:

  A horgony pici és precíz, bár a későbbi Rolexeken már szebb kidolgozásúakat alkalmaztak. Nagyon szép kidolgozású és szokatlanul nagy, gondosan foglalt csapágyköveket alkalmaztak a gátkeréknél is, amelynek szinte semmilyen tengelyirányú holtjátéka nincs, mégis könnyen forog.

  Az óra lelke a billegő, amely Rolex szabadalmaztatott, hangzatos „Superbalance” nevű konstrukciója. Kettős küllőjű, kompenzált billegő, nagy gonddal, besüllyesztésekkel trimmelve, és négy arany szegeccsel beállítva. A finombeállítást két nemesfém csavarral lehet végezni, hasonlóan a később alkalmazott Microstella rendszerhez, bár itt még van hajszálrugókulcs is:

  A hajszálrugó természetesen itt is Breguet spirál, gondosan illesztve a billegő kompenzációjához:

  Az állító csavart közelről is érdemes szemügyre venni, az állíthatóság zöméért ez a felelős, hiszen a nagyon kis mozgástartományú hajszálrugókulccsal csak kb: egy perc a teljes átfogás. Ezzel a billegővel a Rolex valóban nagy, kronométer pontosságot ért el abban az időben, amikor a legtöbb – még oly jó nevű – gyártó a megfigyelőórák által megkövetelt katonai pontosságot és strapabíróságot általában csak zsebóraszerkezettel tudta biztosítani, ezért is voltak a II. Világháború pilótaórái olyan szokatlanul nagyméretűek.

  Az összerakott szerkezeten látszik az elmúlt 60 év, ám működése kifogástalan, a napi pontosság 1-2mp szintre hozható. Az összerakás folyamán semmilyen gondom nem volt, minden szépen a helyére került és rögtön jól is működött. A Rolex a tőle megszokott módon tradicionális, nagyon bevált megoldásokat alkalmazott, igen gondosan kidolgozva, és a lehető leghosszabb élettartamra „hegyezve”. Meg is lett az eredménye, az óra kívülről úgyszólván újnak hat, és járáspontossága is tökéletesen megfelelő. A hidak kopottasságának legvalószínűbb oka az lehet, hogy egy korábbi tisztításnál nem megfelelő összetételű, vagy túl tömény (túl sok szalmiákszeszt tartalmazó) kotyvában túlságosan sokáig áztatták az alkatrészeket, és ez kikezdte a nikkelezést, vagy talán egyszer alaposan beázott az óra (ezt valószínűsíti a felújított számlap is). Ezt alkalmasint helyre lehetne állítani, lehet, egyszer erre is sort kerítek, de szerencsére a járáspontosságot a hidak „foltossága” nem befolyásolja.

  Összehasonlítva a két órát megállapítható, hogy az Omega szerkezetileg egyértelműen újabbnak, korszerűbbnek hat, ám a gyakorlatban a Rolex mégis kicsit pontosabb. A tok már más kérdés, a Rolexet éppen ez, a már az 1930-as évektől kiforrott, nagyon strapabíró tokozás tette legendássá, emiatt lett a sportemberek, hegymászók, búvárok rajongva tisztelt kelléke, egy olyan időben, amikor a jellemző tokozás az Omegánál is alkalmazott egyszerű, még különösebb porvédelmet sem biztosító kivitel volt.

 

Érdeklődés e-mailban: info@mvltrade.hu