Egy különleges, független másodperces zsebóra restaurálása

Jelen írásomban egy roppant érdekes, ám igencsak romos zsebóra nagyjából sikeresnek mondható újraélesztését szeretném „elmesélni”.

Az óra úgynevezett „second morte”, vagyis független másodperces zsebóra. Ez a szerkezet a valódi kronográfok elődje volt, melynek lényege, hogy egy különleges, csillagkerekes kapcsolattal megvalósítottak egy második, a folyamatosan járó óraműtől független, elindítható-megállítható másodpercmutatót. Ezt külön rugóház hajtotta, ám nullázni nem lehetett, pontosabban csak úgy, hogy megvárták, amíg a másodpercmutató megfelelő helyzetbe és, és ott állították meg.

Az ilyen órák már a XIX. század legelejétől készültek, igen kis számban orsós, nagyobb számban cilinderes, végül a technológia életciklusának vége felé horgony-gátszerkezetes kivitelben. Jellemzője volt ezen óráknak a hosszú, központi elhelyezésű másodpercmutató, a másodpercek jó leolvashatósága érdekében. Azon órákat, amelyek hagyományos, központi másodpercmutatóval felszerelt, egyszerű hárommutatós óráknak tűnnek általában a „doctor’s watch”, vagyis a doktor-óra megnevezéssel illetik, utalva rá, hogy gyakori felhasználásuk volt a pulzus számlálása. A másik kivitelben a független másodperckor még kapott egy óra-perc gyűjtőt is, tehát tulajdonképpen egy teljes, második, független óramű is van az órában, amely így alkalmas hosszabb időtartamok mérésére is. Ezt kedvelték a hajózásban, így gyakran illették a „captain’s watch”, vagyis a kapitány-óra megnevezéssel.

Nos, jelen írás tárgya egy ilyen óra, amelyet – hogy a végéről kezdjem – már teljes pompájában, felújítva mutatnék meg az alábbi képen:

A bal oldali, római számozású kis számlap és az alsó, kis másodperckör maga a „normál” óramutató, a központi, hosszú másodpercmutató és a jobb oldali, arab számozású kis számlap a független, megállítható óramű kijelzői. A tokon lent, 5-6 óra között látható a kis tolókar, amely elindítja-megállítja a független órakört. Az óra természetesen – mint az összes second-morte óra – kulcsos felhúzású, szép, gondos kidolgozású 800-as finomságú dupla fedelű, 51*15mm méretű ezüsttokban van. A szerkezet kora és jellege 1870-80 körülire datálható, a fedőlapban belülről 1898-as, cirill nyelvű ajándékozási felirat olvasható. Ezen időben jelentős mennyiségű órát készítettek Svájcban orosz exportra, sokszor eleve cirill feliratozással, de ez még ettől egyértelműen svájci gyártmány. Szép, érdekes darab!

Az állapota azonban eléggé kilátástalan volt. A tok tulajdonképpen hibátlan, csupán befeketedett az ezüst és „persze” eltűnt az üveg, az óra értékét különösen megemelő gyönyörű számlap is gyakorlatilag hibátlan állapotban volt – mellékelve… Az órából azonban mindenestől hiányzott a billegő, és az óramutató rész váltókereke, a független mutatórész leállító karja, valamint az összes mutató. Ez utóbbi még nem is tűnt vészesnek, de a billegő hiánya bizony szarvashiba. Emellett az egész szerkezet általános állapota rossz, agyonjavítgatott, beleszaggatott csavarok, meggörbített hidak látszottak már elsőre. Kétségesnek tűnt, fog-e ez az óra valaha is járni..?..

De azért belevágtam, lesz, ami lesz! A szerkezet szétszedése és pucolása után kiderült az is, hogy mindkét rugóvég letörött. Ennek valószínű oka, hogy – a sajnos nagyon jellemző, szakszerűtlen módon – egy korábbi „javításnál” az órás eltávolította mindkét rugóházról a máltai-keresztes állítószerkezetet. Ennek feladata ugyebár a rugójárat első és utolsó – nem lineáris – fordulatát „kivenni”, korlátozni. Ennek eltávolítása ugyan megnöveli az óra járástartalékát, másrészt a pontosságát csökkenti, ugyanakkor az ilyen kivitelhez illesztett rugók végét erősen igénybe veszi, hogy tovább húzzák a rugót, mint amire méretezve lett az akasztórész, így itt gyakrabban történik törés. A máltai-keresztet pótolni nem tudtam, de mindkét rugó végét kilágyítva visszahajlítottam, kis betétlemezzel, hogy jobban tudjon kapaszkodni. Azóta sem törtek el újra, remélem, egy ideig így megfelelnek (a rugóház fedelén jól látható a máltai-kereszt helye):

Alapos tisztítás, átnézés, rozsdafoltok eltávolítása és a beszakadt csavarok kiütése után új csavarokat kerestem, és a rossz csavarfuratokat szegecselőn kicsit összehúztam, majd menetfúróval – amennyire lehetett – utána-igazítottam a meneteket. Nem tökéletesek, de meg lehet húzni a csavarokat, most már egyben fog maradni az elgyötört szerkezet. A hiányokat azonban pótolni kell, kezdtem a legriasztóbb hiányossággal, a billegővel!

Először is szükséges egy megfelelő méretű billegő-kerék koszorú. Ám a szükséges méret nagyon kellemetlen, ugyanis kb: 11mm átmérőjű koszorú fér csak el. Ez karórának nagy, a szokásos zsebórák között kicsi méret. Elővettem népes bontott zsebórákból összeszedett billegő-kollekciómat, és nekiálltam keresgélni. Végül egyetlen egy, korban amúgy illő, sima, csavaros koszorújú billegőt találtam:

A billegőnek természetesen a tengelye, az emelőtárcsája és a hajszálrugója sincs meg. A tengelyt csak elkészíteni lehet, kis próbadrótokat szabva – méricskélve nagyjából „kitaláltam”, mekkorák lehetnek egy megfelelő tengely méretei, és méréseimet kis műszaki vázlatban rögzítettem (a jobb felső sarokban a már kész, még kissé nyers tengely látható):

A tengely hajszálrugótőke-tartó részének és a vezetőtárcsához illeszkedő részének méreteit meglehetősen önkényesen, illetve egy meglevő, rugó nélküli gyűrű méreteit figyelembe véve határoztam meg. Vezetőtárcsát is kerestem egy bontott billegőről, igaz, nincs benne vezetőkő, és a mérete is csak „ránézésre” jó, de majd a gyakorlatban kiderül..

Nekiálltam, leesztergáltam a tengelyt. A kiindulási alap 2mm-es bicikli-küllőacél volt, kilágyítva. A tengelyvégi csapok méretét sok próbálgatással dolgoztam a szükséges méretűre (úgy 0.1mm-es átmérő), majd a kiedzett tengely csapjait csapfényesítőn munkáltam készre:

A kész tengelyt beütöttem szegecselőn a meglévő billegő-koszorúba. A tengelyt az esztergába visszafogva a koszorút addig egyengettem, amíg a lehető legkevésbé ütött (egy pici csámpa így is van benne, de ez nem lesz lényeges). Próbaképpen billegő-mérlegre tettem a kereket, és a csavarokat kicsit igazgatva remekül ki lehetett a koszorút egyensúlyozni (a képen nem ez a billegő látható, ez csak illusztráció a billegő-mérleg használatához):

A billegőhöz természetesen szükséges egy megfelelő hajszálrugó is. Az eredeti spirál a rögzítésből és a kulcsból ítélve lapos spirál lehetett, ezt könnyebb pótolni, elkezdtem keresgélni a meglévő új és bontott hajszálrugók között:

A próbálgatás idegőrlő „szórakozás”. A kiválasztott rugót be kell fűzni és egy szabad szemmel szinte nem is látható ékkel rögzíteni a kis rézgyűrűbe, majd csipesszel megfogva a rugó végét „lengetni” a billegőt, számolgatva a lengéseket. A rugók zöme nagyon kemény, erős ehhez a kis koszorúhoz, nagy a lengésszám, a karóra-rugók meg túl gyengék, kicsi a lengésszám.. Amúgy ez az óra a szokásos 18000/óra fél-lengéssel dolgozik, és a próbálgatást úgy oldottam meg, hogy egy jól működő, ugyanekkora lengésszámú zsebóra billegőjének fedőkövére lógattam a billegőt, és figyeltem, mennyire képesek együtt lengeni:

Nagyjából egynapos, rettenetesen idegesítő próbálgatás után mindössze egy rugóm akadt, amely úgy tűnt, megfelelő ehhez a koszorúhoz. Egy kesze-kusza, összegyűrt rugó volt az, amelyet egy félórás kétkezes csipeszmunkával tűrhetően kiegyengettem (a képen a jobb oldali rugó az, a bal oldali egy hibátlan, ám nagyon kemény, ide túl erős példány):

A jó hajszálrugógyűrűbe átfűzve a kiegyengetett rugót végre van egy nagyjából jó lengésszámú, tengellyel-rugóval-koszorúval rendelkező billegőm. Próbaként be akartam rakni a helyére, azonban ott akadozva lengett, a felső tengelycsap imbolygott. Az ok igen egyszerű, a felső csapágy lyukas-köve törött, benne nem egy megfelelő méretű lyuk, hanem egy ovális, éles szegélyű nagy nyílás tátong:

Kőcsere, ezzel mást nem lehet tenni. A kő régi, XIX. századi órához illően foglalt, természetes kő, tehát nem préseléssel egy furatban rögzítették, hanem a fészkében szépen körbeperemezték. Ki kell a fészekből tolni a törött kő romjait, erre (is) kiválóan alkalmas a kőprés, amely ugyan elsősorban a modern, már préselt, precíz méretű kövekhez készült, de a követ kitolni itt is remekül megfelel. A kőprés precíziós, értékes órásszerszám, amely számos kis betéttel-ellendarabbal rendelkezik, így kiválasztható az adott kő átmérőjének megfelelő méretű betét, amivel a fészkéből a kő a fészek roncsolása nélkül kitolható:

A kőtől megszabadított fészket fel kell nyitni, erre való a kőfészek-maró, amely kis, kinyitható végével szépen felfeszíti a fészek peremét, és körbefordítva hengeresen kinyitja azt:

Megfelelő követ találni azonban nem könnyű. A csapra jól illeszkedő lyukas-követ többet is találtam, ám ezek mind modern, hengeres peremű, préseléshez alkalmas kövek. Foglalható, régi típusú, lapos peremű (henger helyett lencsére emlékeztető alakú) kövem ebben a méretben nincs, be tudnék szerezni, de semmi kedvem hosszan utánajárni egy ilyen apróságnak. Ezért préselt kövesre alakítom át a hidat, dörzsárral a kőfészket felbővítettem akkorára, hogy még éppen ne menjen bele a kiválasztott lyukaskő, majd a kőpréssel szépen a helyére toltam. Kicsit magas, de tökéletesen megfelel a célnak:

A hajszálrugó rögzítésére percek alatt reszeltem rézdrótból egy piciny pecket, és máris próbálhattam a billegőt. Gyönyörűen lengett a helyén, ez már sikerélmény! J

Van tehát végre egy egészen billegőszerű billegőm:

Persze vezetőtárcsa és emelőkő még mindig nincs. Vezetőtárcsát találtam egyet, és a furatát kicsit felbővítve fel is tudtam tenni a billegőre. A mérete szemrevételezve jó is, nincs azonban emelőkő benne, amelyen keresztül a horgony a lendületet átadná a billegőnek. Az eredeti állapotában itt rubinból csiszolt emelőkövet alkalmaztak, de nem ritka az acélból készült sem, pótolni pedig persze csak acélból tudom. Ez egy kis acélpecek, kőkeményre edzve, kifényesítve. A pecket egy falióra törött hajtórugójából fűrészelve-reszelve készítettem el. A formája lapos, ovális keresztmetszetű, igazán csak a harmadik lett igazán megelégedésemre szolgáló formájú.

A kiedzett pecek fényesítésére készítettem egy kis célszerszámot, egy ébresztőóra hajszálrugóját felforrasztva egy kis réz keretre van egy vékony szálam, amit Dialux csiszolópasztán áthúzogatva igen jól lehet apró, rejtett zugok fényesítésére használni, a horgony kissé revés, rozsdás villájának belsejét is ezzel fényesítettem ki:

A pecket a vezetőtárcsába beütve egy ránézésre ígéretes alkatrészhez jutottam:

Jött a működési próba. Ehhez összeállítottam az óra járatrészét – csak azt – és próbálkoztam. Nagy örömömre szolgált, hogy az óra bizony rögtön elindult, az új, most készített billegővel járt:

Járt stabilan, amíg az órát meg nem mozdítottam. De már egész kis külső behatásra is a horgony rendszeresen átugrott a túloldalra, és az óra elakadt. Nagyító alatt megvizsgálva a helyzetet egyértelműen látható, hogy a vezetőtárcsa – amely ebben a konstrukcióban egyben biztosítótárcsa is – nem megfelelő átmérőjű, túl kicsi, és nem is fut középpontosan. A tárcsának elvileg akkora átmérőjűnek kell lennie, hogy a horgony szélső állásában a horgonyon levő biztosító pecek v. orr a horgony esetleges kitérése esetén beleütközzön a tárcsába, és a horgony ne tudjon a tárcsa túloldalára átugrani (és ilyenkor a gátkerék a húzó-szögön keresztül elvileg a horgonyt nyugvásba visszahúzza, hogy ne súrlódjon a tárcsán, akadályozva a billegő szabad lengését). A tárcsán csak az emelőkőnél van egy félköríves kivágás, és csak itt, az emeléskor tud a horgony átkerülni a túloldalra. Ez talán jól látható az alábbi, ugyan nem svájci, hanem angol horgony-gátszerkezetet mutató kis ábrán, amelyen a lényeg azonban ugyanaz:

A meglévő tárcsa azonban kicsi, pont jó méretet találni gyakorlatilag kilátástalan. Készíteni kell tehát egy új vezetőtárcsát. Ezt én sárgarézből készítem el, a célnak ez is jól meg fog felelni, de könnyebb a kidolgozása. A meglévő tárcsának az is baja volt, hogy igen lapos kivitele miatt – szinte egy lemez volt az egész – nem illeszkedett stabilan a tengelyhez, billegni tudott. Ezért az új tárcsának készítek egy egyenesbe vezető részt. A tengely számára 0.45-ös furatot készítettem, és kiesztergáltam a kívánt formát:

A peremét késélességűre dolgoztam le, hogy ha esetleg hozzáérne a horgonyhoz, akkor a lehető legkisebb legyen a súrlódásuk. Az emelőkő számára 0.25-ös furatot fúrtam a kis Proxxon oszlopos fúrógépen, majd kézzel, óvatosan oldalazva dörzsárral készítettem elő a furatot a vezetőkőnek. Az átvezetés helyén kis tűreszelővel óvatosan kireszeltem egy félkaréjos részt a horgony átvezetésére. Ezután a követ a helyére ütve – azért nem ült túl stabilan – végül egy csepp ráolvasztott sellakkal rögzítettem, és sellakkal rögzítettem magát a vezetőtárcsát is a billegő tengelyére. Egészen biztatóan néz ki:

Ennél is meglepőbb, hogy működik, mi több, már jól működik. Szép, egészséges amplitúdóval jár a billegő, a horgony nem tud átugrani, és a hajszálrugó hosszával egy órát játszadozva egyszer csak értékelhető vonal jelent meg a vibrográfon is. Ami után már pillanatok alatt beszabályozható lett az óra. Büszkén szemléltem a művemet, nem volt hiába az eddig belefektetett kb: 2 napi munka.. J

Most már foglalkozhatom a független mérőoldallal is. A second-morte mechanizmus lelke egy kis, hatágú csillagkerék, amely az első képen látható. Ez a középső képen látható módon kapcsolódik a gátkerékre ütött, szintén hatágú kis csillagkerékkel, amely így – tekintve, hogy az óra 18000/óra fél-lengésszámú, a gátkerék pedig a szokásos módon 15 fogú, ezért pontosan másodpercenként egyszer enged egyet lépni a csillagkeréknek. Ha a csillagkereket félállásban megakasztjuk, akkor a gátkerék még akadálytalanul tud tovább forogni, tehát az óra maga jár, de a független másodperckör megáll. A harmadik képen látható a horgony is, szépen kidolgozott, „rejtett köves” kivitelű, hosszú, ellensúlyos, tipikus XIX. századi precíziós óraalkatrész:

A csillag-kereket megakasztó kart viszont el kell készíteni. Sárgaréz lemezből alakítottam ki a megfelelő profilt, amely képes elfordulva elengedni, a kerék ívébe befordítva viszont szépen megakasztja azt. A régi kar eléggé tönkrement kis csavarja még bent volt a szerkezetben, ezt eldobtam, és készítettem egy új vállas-csavart, a lemez vastagságának megfelelő vállmagassággal.

Persze ilyen picike vállú csavar a holdban sincsen, de erre alkalmas a régi, százéves órás-szerszám, a vállmaró. Ennek megfelelő furatát megkeresve, odanyomva a kiszemelt csavart szépen tekerve kimarható a váll:

A kar a tokban egy kis elcsúsztatható betét apró nyílásába illeszkedik, ezt elég nehéz volt eltalálni, végül csak a második kar bizonyult megfelelőnek, de végre ellátja feladatát. Az első két képen a tok kis toló-gombja, illetőleg a hozzá bentről kapcsolódó sárgaréz betét látható, az utolsó képen a tokba illesztett szerkezetnél a kar elhelyezkedése:

Most már össze lehet teljesen állítani a szerkezetet, ami elfogadhatóan működik is. Ami nem tökéletes, az a csillagkerék és a gátkerék kapcsolata, a csillagkerék meggyötört karjai ugyanis nem egyforma hosszúak, és a rövidebb karok néha átugrálnak, emiatt a független mérőkör pontossága nem teljesen megbízható, időnként siet. Legjobb lenne új csillagot készíteni, de ezt legközelebbre halasztom, nem olyan fontos. A legfontosabb, hogy mint óra már jó a szerkezet. Szép, igényes, 23 köves (na jó, a billegő emelőköve már nem kő, de eredetileg az volt), régi kulcsos csoda. Öröm nézni, még ha látszik is – különösen a számlap alatt – a sok szakszerűtlen, beavatkozás nyoma:

A számlap alatti látványban a legjobban a máltai-keresztek hiánya szembeötlő, ez szerencsére az óra működését nem befolyásolja, de mindenképpen szégyen arra az órásra nézve, aki az eltávolításukat elkövette. Megmaradt hiányosságok azonban még az egyik váltókerék, és a mutatók.

A váltókereket úgy kell kitalálni. Ez egy olyasfajta kerék, mint a lenti képen látható, feladata, hogy a perctengely forgását átadja az órakeréknek, miközben részt vesz az 1:12-es áttétel-módosításban, hiszen a perctengely 12 fordulata alatt forog csak körbe egyet az órakerék:

. A perctengely meglévő negyedes-kereke 12 fogú, az órakerék pedig 32 foggal rendelkezik. Ebből elég hamar kiszámolható, hogy 4.5-ös áttétel-módosító fogarányú váltókerék kell. Sok váltókerekem van bontva szerencsére, és találtam is egyet, amely 8 fogú magkerékkel és 36 fogas koszorúval rendelkezik, ami pont jó. Sőt! Jó a magkerék átmérője, modulja, és a tengelyfurat mérete is! Vagyis a váltókerék jól illeszkedik az órakerékhez. Viszont a 36 fogas kerékkoszorú átmérője túl nagy, nem megy helyére a kerék, kisebbre kell venni, a profilon is változtatni. Ez nem megoldhatatlan, ennek eszköze egy remek órásszerszám, a fogaskerék után-maró, vagy finírgép:

Ez az egyik kedvenc szerszámom, olyan szép. A kis fiókban a legfontosabb fogprofilokhoz való marótárcsák és a fogaskerék befogásához szükséges szerelvények vannak, ritka módon teljesen hiánytalan az évszázados kis szerszámkészlet. A megfelelő marótárcsát betéve, a készüléket kézzel kell hajtani, az fordulatonként egy foggal továbbítja is a befogott fogaskereket, és szépen le lehet faragni a kerékből. Alkalmas fogpótlás után a fogak helyreállítására, elgörbült, ellapult fogak kiigazítására, és meglévő fogaskerék fogprofiljának-méretének változtatására is, egy fogorvos csak álmodik ilyen berendezésről. J Kikerestem e meglévő negyedes-kerékhez illő profilú marótárcsát, és pár perc tekeréssel előállít a kívánt méretű-fogú váltókerék:

Most már helyére lehetett tenni a számlapot, ami az óra dísze, nagyon szép, hibátlan porcelán remekmű:

A mutatók keresgélése sem öröm ugyanakkor. Óra- és percmutatót készletemben szerencsére találtam is, csak kicsit igazítani kellett a méreteken, reszelgetni, a furatokat szegecselőn összébb húzni, vagy éppen dörzsárral felbővíteni. Mindenesetre ezek meglettek. A kis másodpercmutatónak találtam remek orosz karóra másodpercmutatót, amelynek a hosszából picit levéve, és a tengelyfuratot dörzsárral felbővítve az is meglett. A hosszú közép-másodpercmutató azonban kifogott rajtam. Találtam egy teljesen megfelelő, stílusos, szép acél mutató, amelyen azonban 1.1mm-es tengelyfurat volt, miközben a tengely 0.35mm-es. Ezt nem lehet összehúzni, betétet kell készíteni. A betétet 2mm-es sárgaréz rúdból esztergáltam ki, és 0.3mm-es furatot készítettem a tengelynek:

Szegecselővel szépen beütöttem a mutatóba, és jó is lett:

A részben rézszínű, részben rozsdás mutatókat egységesen letisztítottam, lecsiszoltam, majd modellfestékkel feketére átfestettem. A helyükre téve egész jól mutatnak:

Kész is a szerkezet, helyére is tettem a tokba. Már csak az üveget kell pótolni. Lehet kapni megfelelő méretben savonette üveget, de ha nem akadna, csiszoltatni is lehet. Mindegyik könnyen járható, ugyanakkor hosszadalmas út, és nekem már nincs türelmem még esetleg heteket várni egy üvegre. Ilyenkor jól jön a korabeli cellap-vágó, amely a régi zsebórákon oly gyakran alkalmazott (és olyan szépen besárguló) celluloid lapot teszi felhasználhatóvá. Celluloid lap ma már nem kapható, de kapható helyette víztiszta 0.5mm-es plexilap táblában, amelyből a cellap-vágóval szépen ki lehet vágni tetszőleges méretű korongot:

A készlet másik eleme a kónuszos fogó. Ezzel lehet az elkészített plexi karikát gömbsüvegre hajlítani, és szépen beszorítani a rámába. Remek szerszám, percek alatt elkészítettem és helyére tettem vele a kívánt méretű ívesen domborodó, átlátszó plexilapot, ami persze nem olyan karcálló, mint az üveg, ám sokkal rugalmasabb, törésállóbb.

Végül nem marad más hátra, mint megcsodálni a kész művet. A kitisztított, polírozott ezüst szépen csillog, az óra nagyon szép, rengeteg mutatójával-számlapjával igen komoly műszernek néz ki. Pontossága is megfelelő lett, 1 perces pontosságon belül teljesít naponta. Stopperként nem tökéletes, de most ezt a hiányosságot elnézem neki, gyűjteményi darab lesz, feladata mindenkoron demonstrálni, mit tudott az órásművészet 150 évvel ezelőtt. Ha öt generáció alatt nem tették volna tönkre így ezt a szép szerkezetet, valószínűleg eredeti állapotában, remekül működött volna mindvégig, amire bizony nem sok használati tárgyunk képes. Az óra, a jó óra azonban ilyen, túlélhet minket, de még akár a dédunokáinkat is, messze korokba elviheti mindennapjaink emlékét:

Érdeklődés e-mailban: info@mvltrade.hu