Egy érdekes pilótaóra: Steinhart El-Capitan
Jelen irományomban egy sajátságos kinézetű, de
szerintem igen korrekt szolgáltatást nyújtó pilótaórát szeretnék bemutatni.
Az óráért külön köszönetet mondanék Szalai Istvánnak, aki biztosította számomra
a tesztpéldányt. Az óra a Steinhart cég „műve”.
A cég különösebb múlttal nem rendelkezik, tulajdonosa Günter Steinhart
építészmérnök. A cég tulajdona a Robert márkanév is, amely név alatt kínai,
német és svájci összeszerelésű órákat egyaránt találunk. Érdeklődésemet a két
korábban tesztelt Robert keltette fel – azokkal elégedett voltam, hát
kíváncsi lettem az elvileg magasabb kategóriásnak szánt Steinhartokra is. Az ezen a néven forgalmazott
órák mind valóban Svájcban, a Jura vidéken készülnek, tehát nem lógnak ki a
szokásos „Swiss Made” sorból, így gátlástalanul hasonlítgathatjuk őket
másokkal. Hát, tegyük akkor! J Az óra első megközelítésben
meghökkentő. Komoly műszernek tűnik, a koronája azonban valami egészen
gigantikus darab. Egy kis olajbogyó méretű, mindenkinek szemet szúr. 9mm
hosszú, és legnagyobb átmérője is ugyanekkora – még nem volt a kezemben
karóra ekkora koronával. Legfeljebb zsebóra.. Az nyilvánvaló, hogy egy ilyen
részlet igencsak megosztja majd a potenciális vásárlóközönséget. Lesz, aki
csak emiatt nem fogja megvenni, és lesz, aki csak emiatt vesz egyet – de
véleménye mindenkinek lesz róla. Jól is van ez így, végre egy nem minden
elemében unalmas, jellegtelen darab: Jó nagy darab is emellett,
valahogy mégsem drabális. A 42mm átmérőhöz tartozó szűk 10mm magasság
kisebbnek mutatja az órát, mint amekkora az valójában. A szíj is széles,
22mm-es, ez összességében arányos formát mutat. De a nagy korona mindenképpen
furdalta a kíváncsiságomat? Nem tette-e ez vajon hordhatatlanná vagy
legalábbis kényelmetlenné az órát? Nos, hordtam két napot, és
nem. A korona nem zavart. Nagyon erősen felhajlított kézfejnél éreztem, hogy
ott van, de még olyankor sem nyomott, nem akadt el – érdekes designelem, geg,
de nem rontott az óra használhatóságán. Valószínűleg csak a nagyon vékony
csuklóval bíró órabarátok számára lesz zavaró a korona, de nekik meg az óra
méretei általában túlzottak. Mielőtt azonban valami
rendkívüli újításnak, eredeti ötletnek gondolnánk ezt a böszme koronát,
érdemes vetni egy pillantást két régi, a XX. század közepén készült jó nevű
repülős órára: Az első képen egy
Jaeger-LeCoultre, a másodikon egy Zenith látható. Mindegyiken szembeszökő a
repülős-órák legtöbb jellegzetessége, fekete számlap, jól látható indexek és
mutatók, feltűnő mutatók, és jó nagy koronák. A Zenith egészen a Steinharthoz
hasonló, kinyúló, drabális koronát kapott. Ennek oka prózai: a repülőgépeken
– pláne a katonai gépeken - anno a fűtés nem volt túl hatásos – feltéve, ha
egyáltalán volt. A pilóták kesztyűben repültek, és a koronának olyan
méretűnek kellett lennie, hogy az kesztyűben is kezelhető legyen. A Steinharté mindenesetre
talán még egy egyujjas kesztyűben és szépen tekergethető, ez bizonyos. Az óra
tervezője biztosra ment, és a mai kínálatból jó alaposan megnézte magának az
IWC „nagy pilóta-óráját”: Koppintásnak semmiképpen nem
nevezném, de igyekeztek a sikeres elemeket alkalmazni, bár ezt talán
legjobban a szíjon lehet tetten érni. A két-szegecses nyersbőr szíj a
„legIWC-sebb” elem az órán. De lássuk akkor közelebbről a részleteket! A tok masszív acél. Felülete
finoman szálra húzott, matt, ami egyrészt jól néz ki, másrészt a tükrösre
polírozottnál az apróbb napi gyapálás okozta sérüléseket sokkal kevésbé
véteti észre. A tok minősége nagyon jó. Minden apró részlet el van dolgozva,
az élek elsimítottak, sehol nem vágnak, a felület egyenletes. Minőségi, szép
munka, bármilyen kategóriában helye lenne. A szíj masszív, nyers marhabőr,
nem ragasztott, hanem visszahajtott, elvarrt. Elszakíthatatlan,
elpusztíthatatlan, viszont kicsit nyers. A két szegecs jól mutat, de a varrás
mellett már valós szilárdságnövelő hatása nincs, ez designelem. Az óra
méretéhez arányosítva széles, 22mm-es. Bár eleve nyers, „nyeregbőr” szíjnak
deklarálták, ám ezt a szíj szélén olyannyira észrevetetik, hogy az már talán egy
kicsit túlzás is. Itt nekem jobban tetszett volna, ha egészen éles
szerszámmal vágják egyenesre le a bőrcsík szélét, és vagy lakkal, vagy
hőkezeléssel elsimítják. A vizet is talán kevésbé tudná felszívni, bár ez nem
búváróra. Biztos lesz, akinek éppen ez a nyers, „macho” megjelenés fog
tetszeni, nekem ez a részlet – ha nem is volt unszimpatikus – de nem tetszett
annyira. Kényelmesnek viszont egészen kényelmes. A nagy óra és a pillangózár
miatt arra számítottam, hogy jobban fogja nyomni a kezemet, de nem, egészen
kellemes viseletnek bizonyult. Akármilyen nagy is, akármilyen széles is, nem
vetette észre magát, nem zavart. Apropó, a pillangózár: A pillangózár masszív acél,
szintén szatinírozva, jelezve. Ívben hajlik, ahogy illik, követve a csukló
alakját. A szíjat rögzítő kapocs rész erős, biztonsági zár nincs, de kinyílni
nem igen tud a csat. Hozzátenném, hogy a szíj favágótermetű órabarátoknak
talán kissé rövidke, az én már korábban emlegetett, korántsem gigászi
kacsómon is a harmadik lyukba kellett rögzíteni a csatot. Nagyobb kezűeknél
már talán érdemes a második, szabadon mozgó bújtató bőrgyűrűt levenni a
csatról, a szíj vége már az elsőben is szépen rögzül, és ez a plusz gyűrű
csak szabadon kóvályog a szíjon. A csat minőségére panasz az nem lehet, és
egyáltalán nem tépte a szőrt sem. Egy biztonsági zárat talán jó néven
vehetnénk, de más hiányosságot nem tudnék találni. Közelebbről szemügyre véve a
számlapot és mutatókat sem romlik az összkép. A számlap felett erős
zafírüveget találunk, nem tükrözés-mentesített, de ebben az árkategóriában –
még kétszer ekkorában sem – találunk mástól sem effélét. De zafírnak zafír,
nagyon finoman, tökéletesen illesztve a tok síkjába, így egy átlagos
odacsapásnál az óra lecsúszik, és sem a lünetta peremét nem sértjük meg, sem
az üveg pereme nem pattanhat le. A számlap kivitele kifogástalan, tű-élesek,
finomak a vonalak, a világító festés szépen domborodik, minőségi, rendes
munka, szavam nem lehet rá. A mutatók polírozott, Rolex-stílusú, világító
festékkel jól kifestett, kiválóan látható, korrekt darabok. Az óra
leolvashatósága pilótaórához méltóan nagyon jó, adott fényviszonyok mellett
csak a sima acél kis másodpercmutató nem látszik mindig jól. A festés sötétben szépen
világít, de nem tartósan. Jól megvilágítva is gyorsan elenyészik a fénye, az
szóba sem jön, hogy reggelig világítson. Ez kár, léteznek ennél jobb világító
festékek is, de hát ez ilyen. Mindenesetre frissen megvilágítva nagyon
látványos az óra: Megfordítva az órát elénk
tárul a – szintén zafír – üveg hátlap, amelyen szépen szemügyre vehetjük a
szerkezetet: Jól látható a szíj erős varrása
is. A hátlap vékony peremű, a lehető legtöbbet mutatja a szerkezetből, ezzel
együtt 5 bar nyomásállóságot ígérnek rá. Az illesztés csavaros, a gyűrű jól
kidolgozott, a tömítésről egy gumikarika gondoskodik: A korona nem csavaros
rögzítésű, szimpla, de szépen illesztett acélcsőbe illeszkedik –
kézi-felhúzós óraként ez így jobb is, sokkal kezelhetőbb. A korona
illeszkedését segítendő a tokot itt szépen megmunkálták, megfelelő, igényes
kivitel: A koronát, ezt a szép, nagy
„bogyót”, érdemes pőrén is szemügyre venni. Látható, hogy tényleg komoly
energiát fordítottak tartós, igényes, masszív kivitelben elkészítésére, tömör
acél, nem holmi fémmagra préselt lemez, benne a tömítőgyűrűvel. Jó nehéz is,
még külön csecse-becsének is elmenne J : De térjünk rá a szerkezetre!
ETA-UNITAS 6498 típusú, tulajdonképpen dupla-fedelű zsebóraszerkezetnek
tervezett konstrukció. Viszonylag nagy méretű (16 ¾ léniás, tehát
36.6mm-es), 4.5mm magas, 21600/óra fél-lengésszámú, 17 köves szerkezet. Az
órába jó kivitelű, decensen díszített formában építették be, a hidak szépen gyöngyözöttek,
a csavarok kékítettek. Szép, műszer benyomását keltő, jó szerkezet: Tetszetős, nekem legalábbis
tetszik. Az eredeti, „ős” Unitas még egy pajzsban U betűvel jelölt volt, ez
már ETA gyártású, a billegő mellett bekukucskálva látható is a szokásos ETA
jelölés: A billegő jó nagy, igényes,
Glucidur billegő, KIF jellegű ütésbiztosítással, és ETACHRON
billegő-szabályozó kulccsal. A hajszálrugó viszont bizony csak lapos spirál,
ez nem tetszik. Nagy billegő viszonylag alacsony lengésszámmal és lapos
spirállal nem a legszerencsésebb párosítás, meglehetősen nagy pozícionális
hibát valószínűsít – egy jó Breguet spirál bizony jobb lett volna. De finom
kidolgozású, igényes szabályozó így is: A szerkezet amúgy egy abszolút
tradicionális, egyszerű, svájci horgony-gátszerkezet, klasszikus, minden
részletében hagyományos felépítéssel. Az ütésbiztosítástól eltekintve
készülhetett volna nyugodtan akár 120 évvel ezelőtt is. Egyszerűsége alapos
túlméretezettséggel párosul, ami biztató a várható megbízhatóságot és
tartósságot illetően. És most nincs más hátra, mint
a gyakorlat próbájának alávetni. A pontosságot tesztelendő először is
megnéztem a gyári állapotot. Egy hétig figyeltem az órát, nyugalomban,
számlappal felfelé. Ebben a helyzetben nézve a gyári beállítása minden volt,
csak fényes nem, az óra napi 20-25 másodpercet sietett, így először is
beszabályoztam pontosabbra. Majd méricskéltem jó
hosszasan, és az alábbiakat kaptam:
Nos, először is látszik, hogy a kivitel igen
jó minőségű, az óra stabil pozíciókban minimális szórással teljesített. 1-2
másodpercet talán figyelembe venni sem érdemes, hiszen a kis másodpercmutatót
egy jó másodperces szórásnál pontosabban nem nagyon lehet leolvasni. Ami azonban tisztán látszik az éppen az,
hogy bejött a „papírforma”, és a nagy méretű, aránylag lassú járású billegő a
lapos hajszálrugóval párosítva igencsak jól látható pozícionális hibát
produkált. Míg a hő-kompenzáció megfelelő, ettől még akár kronométer is
lehetne az óra, addig a különböző pozíciók közötti maximális eltérés egészen
26 másodpercig felszaladt. A biztonság kedvéért a teljes méréssorozat
végén „levezető gyakorlat” gyanánt három napot még járattam az órát nyugalmi
helyzetben, megint számlappal felfelé, és mint látható, a szerkezet ebben a
pozícióban változatlanul hozta az elején is látható, gyakorlatilag teljesen
pontos, stabil járást. A szerkezet kidolgozása tényleg jó, a stabilitása
kiváló, ám maga a konstrukció ami valóban ezt tudja, a lapos spirál ilyetén
párosítása ténylegesen jelentős járáseltérést tud okozni. Ez a szerkezet igazán jó egy szépen
beállított Breguet spirállal lehetne, így sok esélye kronométer pontosságra
nincsen. Viszont a hétköznapokban szükséges pontosságot minden további nélkül
teljesíteni tudja, és várhatóan nagyon hosszú életű, strapabíró, tartós
szerkezet lesz. A csomagolás
kellemes, a Roberteknél már megszokott (lásd a Tourbillon tesztjénél), de itt
Steinhart feliratú, szép, lakkozott fahatású fekete díszdobozt kapunk,
amelyben egy elegáns, és szép, fehér (mű)bőrhatású párnácskára csatolva, jól
lefóliázva adják az órát. Ez is jól mutat, akár szobadísznek is. Az ára pedig kb: 75 ezer forint. Nos, ennyiért
kapunk egy kifejezetten egyedi, izgalmas kinézetű, a mai jó svájci átlagba
illeszkedő szerkezetű órát, masszív tokkal, érdekes és jó szíjjal. Ha a
versenytársakhoz viszonyítom, akkor az óra nagyon jutányos, ennyiért senki
nem kínál ilyen minőségű és szolgáltatású, pláne ennyire karakteres modellt. A szerkezet pontosságától elájulni persze
nemigen lehet, és a hatalmas korona is legalább annyira lehet valakinek
taszító, mint amennyire izgalmassá teheti az órát másoknak. Személy szerint
mindenképpen figyelemre méltó ajánlatnak tartom. |
Érdeklődés e-mailban: info@mvltrade.hu