Jelen kis írásomban egy érdekes, régi ébresztős karórát szeretnék bemutatni:

(A képek rájuk kattintva kinagyíthatók.)

Ez egy Vulcain ébresztő a 60-as évek közepe tájékáról. A konstrukció gyökerei az 1950-es évekre nyúlnak vissza, és ezt az akkoriban teljességgel rendhagyónak számító, érdekes szerkezetet a mai napig „emlegetik”, és máig több konstrukció ötletadó alapjának számít. Hogy miben is rejlik érdekessége, annak megértéséhez érdemes végiggondolni az általában alkalmazott megoldásokat:

A „hagyományosnak” nevezhető ébresztőóra konstrukció – akár kar, akár zseb, akár asztali ébresztőóráról beszélünk – jellemzően egy önálló rugóházzal rendelkezik az ébresztőszerkezet számára, és az ébresztőszerkezetet a szerkezettől teljesen függetlenül, külön kell felhúzni – állítani. A jellemző karébresztők két koronával rendelkeznek, amelyek közül az egyik teljesen hagyományos módon húzza-állítja az óraművet, a másik pedig ugyanezt teszi az ébresztőszerkezettel. Jellemzően az ébresztőszerkezet koronájának kihúzásával „élesíthető” az ébresztő, benyomva azt az ébresztés leáll. Az ébresztéshez minden este külön fel kell húzni az ébresztőszerkezet rugóját is – ez kis kényelmetlenséget jelent. A Vulcain tervezői éppen ezt a folyamatot végiggondolva eszelték ki érdekes megoldásukat. Kiindulási alapjuk az volt, hogy a felhasználók zöme mindig, minden reggel ugyanabban az időben kíván ébresztést, ugyanakkor nem igazán szereti külön-külön felhúzogatni mindkét rugót. Ezért egy olyan szerkezetet agyaltak ki, amelyben egyetlen, közös rugóház van csupán, az mind az óraművet, mind az ébresztőt meghajtja, és az egész egy koronával, egy lépésben felhúzható. Az óra kapott emellett egy vezérlőgombot, amelynek kihúzott állapotában az óra a beállított időben ébreszt, benyomva elhallgat. Így este v. reggel elegendő az órát szokás szerint felhúzni – ahogy azt minden kézi-felhúzós óránál tesszük – és csupán a vezérlő-gombot kell „birizgálni”, ha az ébresztőt akarjuk használni. Az órát állítani kicsit összetettebb a szokásosnál – de csak egy kicsit: a vezérlőgomb benyomott helyzetében húzható fel az óra, és ilyenkor kihúzva a koronát, állítható az ébresztőszerkezet mutatója. A gombot kihúzva az óra nem húzható (a korona benyomva üresen forog), és ilyenkor kihúzva a koronát lehet az időt állítani. Az elgondolás praktikus, a megvalósítása azonban szükségszerűen kicsit elbonyolítja a szerkezetet, lássuk akkor most annak részleteit:

Maga az óra átlagos, középméretű, szép kivitelű példány. A tok aranyozott sárgaréz, a hátlap jó minőségű acél, kettős kivitelben, üreget képezve. Ez egyrészt a tömítésekkel egyetemben jó vízállóságot eredményez, másrészt a rezonáló üreg irdatlan csörömpöléssé erősíti az ébresztő hangját, ez a leghangosabb ébresztő karóra, amit eddig hallottam, észveszejtő zajától a holtak is felébrednének, a célnak tehát biztosan kiválóan megfelel! Az óra szép, fehér számlappal készült, kis, fluoreszkáló pontindexekkel, a mutatók „Dauphin” kivitelű, hegyes mutatók, és az óra – ébresztőtől szokatlan módon – kis másodpercmutatós. Emellett dátummutatóval is dicsekedhet. A korona nagy, jól kézre álló, könnyen kezelhető, a gomb is jól kezelhető- bár kissé nehezen jár. A tokot kinyitva az alábbi látvány tárul szemünk elé:

A szerkezet 401.4 típusjelű, gondosan kidolgozott konstrukció. 17 köves, a billegő KIF ütésbiztosítást kapott, látható a sajátságos felhúzó-szerkezet, és balra lent az ébresztő kalapácsa is.

Az óra eredeti számlapja az olvashatatlanságig elázott, a tok is kopott, újraaranyozásra szorul. A számlapot Olaszországban az eredeti állapotnak megfelelőre felújítattam, a tok polírozásra és újraaranyozásra került. Ezek különösebben nem is érdekesek, a szerkezet viszont mindenképpen közelebbi megismerésre méltó! Az óra viszonylag bonyolult, az alábbi, egy részlegesen szétszerelt állapotot mutató kép ezt jól illusztrálja, hiszen itt az óra fő csapágylemeze még tartalmazza az állítószerkezetet és a dátumtovábbító kerekeket, mégis jóval több alkatrészt láthatunk, mint egy átlagos felhúzós óra teljes szétszedése mellett:

Elsőként vegyük szemügyre az ébresztőszerkezetet! Ez a hagyományos, Clement-horgonyos gátszerkezettel készült kis ütőmű. Mint az alábbi két képen látható, áll egy kalapácsból, a gátkerékből, és egy közkerékből, amely közvetlenül a rugóról kapja a meghajtást.

Sajátságosan van megoldva maga a felhúzó-szerkezet, éppen az egy rugóházas kialakítás miatt. Az egyébiránt „normális” kialakítású rugóház kilincsrendszere rendhagyó. A rugómag négyszögletes tengelyvégére előbb egy kerek, így elfordulni képes lyukkal készített fogaskerék kerül, amelynek palástjába kerek lyukak láthatók, ebben támaszkodik meg a sajátságos, @ szimbólumra emlékeztető kilincsrugó, amelyet a felső, már négyszögletes nyílású felhúzókerék szorít össze. A konstrukció azt eredményezi, hogy felhúzáskor az alsó kerék – amely az ébresztőszerkezetet hajtja – állva marad, de a másik irányba a rugómag elfordulása meg tudja az ébresztőt hajtani. A felhúzó-szerkezet három kis fogaskerekéből kettő egy kis billenő hídon van csapágyazva, és így a szerkezet képes arra, hogy a beállító gomb állásától függően a korona benyomott gombnál tudja húzni a rugót, de kihúzott gombnál eltávolodjon a felhúzó-keréktől, és üresen forogjon. Ez azért szükséges, mert kihúzott gombnál – vagyis „élesített” ébresztő esetén, amikor az ébresztő ténylegesen dolgozik, akkor visszaforog a felhúzó kerék, és ilyenkor meg kell akadályozni, hogy a koronát visszaforgassa a szerkezet, illetőleg, hogy a koronán keresztül ébresztéskor akadályozni lehessen annak lefutását. (Megítélésem szerint ettől akár el is tekinthettek volna, nem lett volna különösebben zavaró, ha ébresztéskor forog a korona, a szerkezet viszont számottevően egyszerűsíthető lett volna.)

Maga a futómű egészen tradicionális, a szokásos perckerék-közkerék-másodperckerék-gátkerék-horgony-billegő összeállítású, a billegő is „hétköznapi”, csavaros, lapos spirállal szerelt kis jószág, tisztességesen kidolgozott horgonnyal. Az óra ezekkel átlagosan pontos, a hétköznapi élet számára szükséges, napi 10-20mp pontosságra gond nélkül beszabályozható, de nem kronométer:

Végiggondolva a közös rugóházról való meghajtás részleteit, valószínűleg sokaknak feltűnik egy probléma: ha egyszer a rugómag hajtja az ébresztőt, és a rugóház – a szokott módon – a futóművet, akkor ugyan mi akadályozza meg azt, hogy ébresztéskor a rugó teljesen lejárjon, és így az óra megálljon? Nos, ez az a probléma, ami miatt is bonyolódott ez az óra – és ami miatt a későbbiekben általában nem alkalmazták ezt a megoldást. Az óra a számlap alatti – kettős – csapágylemezen tartalmaz egy kis mechanizmust (az alanti kép felső részén látható), amely a klasszikus máltai-kereszt egy egészen sajátságos reinkarnációjára épül. A szögletes rugómag-végen látható kis, 180º elosztásban két kis foggal ellátott meghajtó-kerék foganként továbbítja a kis fogas idomot, amelynek a rugómag irányába öt, a lefutást gátló kis kar felé viszont csak három foga van. Ez felhúzás irányban lehetővé teszi a rugó teljes felhúzását, ám a másik irányba három fog után a kis emelőkar fennakad, és nem engedi tovább elfordulni a fogas idomot, amelyen így a rugómag is fennakad, így errefelé a rugó nem képes teljesen lejárni, a járástartalék mintegy 2/5-e mindenképpen „bennmarad” a rugóban. Ez az óra 42-45h körüli járástartaléka mellett annyit jelent, hogy ha reggel ébresztéskor hagyjuk az órát egészen a leállásig „csörömpölni”, akkor is marad 16-18h „töltés” a rugóban. Tehát napközben azt nyugodtan használhatjuk, majd elég este, az ébresztőgomb kihúzása előtt rendesen felhúzni az órát, illetőleg ha reggel, ébresztés után húzzuk fel teljesen azt, akkor is lesz benne elég tartalék ébreszteni, bár ennek a konstrukciónak egyértelműen az a legelőnyösebb, ha este húzzák fel. Persze ez még egy tulajdonságot is eredményez: az óra lejárás-közeli állapotban már nem ébreszt!

Az óra dátummutató és ébresztést iktató szerkezetei a számlap alatt, a kettős csapágylemezen helyezkednek el. A naptárszerkezet egészen hagyományosnak tekinthető, gyűrűs dátummutató. A dátumgyűrű egy réz „karika”, amelynek hátlapja bemart fogazással készült, és e fogazáson keresztül lehet azt továbbítani.

A továbbításról egy egyszerű, a dátumkerékbe ütött csap gondoskodik, amelyet a negyedes-kerékről közvetlenül meghajtott kis közkerék továbbít, az áttétel olyan, hogy a dátumkerék pontosan 24 óra alatt tesz meg egy fordulatot.

A dátumtárcsa adott pozícióban rögzítését egy kis rugós kar végzi, ez látható a bal alsó képen a szerkezetre felszerelve is (és itt már a negyedeskerék is a helyén van), míg a jobb oldali képen a dátumtárcsát felülről leszorító kis tartólemezzel együtt leszerelve is látható.

A konstrukció igen egyszerű, a dátumot lassan váltja, gyors állításra nincs mód, ráadásul visszafelé tekerve a mutatókat az óra a dátumot is visszaváltja. A kialakítás is hagy maga után kívánnivalót, a legfőbb gond, hogy a réz dátumtárcsát egy réz pecek továbbítja, ezek ketten elég szépen koptatják egymást, és a pecket már erősen el kellett lapítani fogóval, hogy emeljen akkorát, amennyi egyáltalán szükséges a dátumváltáshoz. A tárcsát rögzítő rugó sem tökéletes kialakítású, sokszor nem képes teljesen átbillenteni a holtponton a tárcsát, ezért is látni képen gyakran Vulcain ébresztőst kicsit csálén, nem teljesen átváltottan álló dátummal. Mindenesetre léteztek már akkor is jobb kialakítású naptármechanizmusok, és az óra megérdemelt volna ennél jobbat is – igaz, az ötvenes években még a dátum sem volt mindennapos, ébresztős-dátumos óra pedig végképp komoly jószágnak számított.

Továbblépve következzék az ébresztő-mechanizmus vezérlése! Ez szintén a hagyományos elveknek megfelelően épül fel. A „lelke” a középső, az órakerék tengelyére ráhelyezett iktatókerék. Működésének lényege, hogy az órakerék tartalmaz három kis kiemelkedést (ezek picit eltérő sugarú körön helyezkednek el, hogy az óra ne 4 óránként, csak 12 óránként iktassa az ébresztőművet), és a rajta elhelyezett – az ébresztő mutatóját is hordozó – iktatókerék pedig három kis bemarással készült, megfelelően az órakerék kis kiemelkedő fogainak. Amikor ezek teljes fedésbe kerülnek, akkor az iktató kerék mintegy „ráesik” az órakerékre, és a tengelyén néhány tized millimétert elmozdulhat. Ezt az elmozdulást az iktató kereket folyamatosan nyomó iktató-rugó váltja ki, amelynek végén elhelyezett villás nyúlvány ilyenkor felszabadítja az ébresztő kalapácsát. Elfordítva az órakereket az iktatókerék az iktatórugó ellenében újra felemelkedik, és a vége „megfogja” a kalapácsot. Látható, hogy a perckerék kis fogai tulajdonképpen a kerék anyagából ferdén felfelé préselt kis ékek. Ez azt is jelenti, hogy amikor az órakerék szépen „utoléri” az iktató kerékbe mart fészkeket, akkor a meredek végén pillanatszerűen „lehuppan” az iktatókerék, és felszabadítja az ébresztő kalapácsát, majd szépen, lassan, mintegy félóra elteltével az iktatókerék felsiklik a ferde fogakra, és visszakerül eredeti helyzetébe. A mutatókat az óramutató járásával ellentétes irányba tekerve azonban a fészkek a ferde fogak meredek élével találkoznak, ilyenkor onnan nem tudnak kiemelkedni, tehát az óraszerkezetet visszafelé forgatva az órakerék „viszi magával” az iktatókereket, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy az óramutató visszafelé „tolja magával” az ébresztő mutatóját – megfelelően gyakorlatilag az összes ébresztőszerkezetnek:

Az óra nem túl könnyen szerelhető, de meglehetősen robusztus, szívós és megbízható. Egyetlen gyenge pontjának a dátummechanizmus tűnt, a többi elem erős és üzembiztos. Persze már a mutatók festése is kipergett, ezt LC33-as világító modellfestékkel pótoltam, és érdemes vetni egy pillantást az óra kettős hátlapjára, amely igen erős, dupla acéllemez konstrukció. Jó vízállósága mellett a korábban már említett módon kiválóan erősíti a rezonanciákat, ennek köszönhető az óra rettenetes zajos ébresztése – amely jelen esetben csak előnynek tekinthető:

A kész óra az én ízlésem szerint nagyon szép, elegáns, finom benyomást keltő darab. Sajnos nem igazán „fotogén”, vagyis a valóságban szebb, mint a képen. Látható a dátum enyhe „csálésága”, de ettől eltekintve az óra kifogástalan és megbízható:

Érdeklődés e-mailban: info@mvltrade.hu