A szocialista ipar gyöngyszemei: GUB – Poljot - Wosztok

Ezen kis írásomban megpróbálom bemutatni az „érett” szocialista ipar csúcsmodelljeit, a 60-as és 70-es évek bevált órakonstrukcióit, és azok közül is a legjobbakat. Három olyan órát, amely a maga kategóriájában igenis teljes értékű vetélytársa volt a svájci óraiparnak, és amelyeket máig büszkén és elégedetten hordhatunk.

Elsőként jöjjön egy GUB, abból is egy 68.3 szerkezetű automata. E szerkezet gyökerei egészen a negyvenes évekig nyúlnak vissza, akkor született meg az alap Specimatic konstrukció. Ez az automata igazán egyedi, érdekes és sajátságos szerkezet. A korai modellek még 17 kövesek voltak, később növelték a kőben futó tengelyek számát (bár az eredeti 17 köves modellek is tartós és megbízható óráknak bizonyultak), végül a kiforrott, a 60-as és 70-es években, nagy tömegben gyártott kivitel 26 köves lett. A szerkezetnek többféle variánsa született, alapvetően a billegőben (nagyobb pontosság), illetőleg dátumszerkezet ráépítésében volt közöttük különbség. De az alap ugyanaz, és a szerkezet 90%-a csereszabatos az „ős”, 17 köves kivitellel. Lássuk tehát magát az órát:

A képek rájuk kattintva kinagyíthatóak!

Az első képen az óra még felújítás előtt látható, a második már a „helyrepofozott” állapot, majd a hátlap. Jellegzetes, 60-as évekbeli GUB, lapos, elegáns, kecses tok, hosszú, vékony tokfülek. A tok aranyozott sárgaréz, a hátlap rozsdamentes acél. A hátlap felirata 20 mikronnyi aranyozásról tanúskodik – és valóban, a GUB-ok meglehetősen tartós aranyozást kaptak – valamint vízállóságot ígér. Ez azonban legfeljebb enyhe cseppállóságot jelentett, ezek az órák nem voltak jól tömítettek, a beázás sokukkal sajnos el is bánt. Az első képről rögtön látható még a korabeli GUB órák igen jellemző problémája, amely csak egy-két évtized elmúltával került napvilágra: a számlap bevonására alkalmazott lakk a napfényben fokozatosan – és sajnos általában foltosan – besötétedett. A lakk vízbázisú, a számlapról kotyvával óvatosan le lehet törölgetni, így aránylag könnyen szebbé tehető a számlap. De a feliratokra vigyázni kell, egyes esetekben a kotyva azok festését is oldja! A tok is újraaranyozásra szorul, a plexi hibás és nem is illeszkedik jól, a korona is cserélendő – ráadásul sajnos a felhúzó-tengely menete is kissé korrodált, nem kis munka volt az órát széppé tenni! Az óra tokjának minősége megfelel az adott időszakban készült középkategóriás svájci órák minőségének, minden további nélkül összehasonlítható az olcsóbb Doxa, Cornavin, Marvin stb.. órák minőségével. Az esztétikum is hasonló, az óra semmiképpen sem kelti olcsó és silány jószág benyomását.

Lássuk akkor magát az óra lelkét, a szerkezetet:

A szerkezet klasszikus, középrotoros elrendezésű, meglehetősen nagy átmérőjűnek minősülő automata. A kidolgozás láthatóan az ipari célszerűségnek van alárendelve, amit kell, azt gondosan megmunkálták, a többit azt csak amennyire muszáj volt. A díszítetlen szerkezet picit „nyers” benyomást kelt, de mégis bizalomgerjesztő. A szerkezetet két kis, csavarral rögzített fémnyelv tartja a helyén, és a számpon támaszkodik, tehát elölről kell betenni, az üveg behelyezése előtt. Először is kiemelem a szerkezetet, majd a jól látható kis aranyozott sárgaréz biztosítórugó eltávolítását követően leemelem a rotort:

A rotor csapágyfémmel bélelt siklócsapággyal forog el az edzett acél tengelyen, és fixen össze van préselve a csapágy házaként is funkcionáló kis meghajtó fogaskerékkel. A szerkezetről látható a klasszikus, ¾-es Glashüttei hidas elrendezés, vagyis a billegő és a horgony kivételével az összes alkatrész egyetlen nagyméretű híd alatt foglal helyet. Manapság az újjáélesztett Glashüttei óraipar büszkén ápolja ezt a hagyományt, de őszintén szólva különösebb műszaki előnye nincs ennek, a ¾-es híd jóval olcsóbban állítható elő, viszont nehezebben szerelhető. Én személy szerint azon régi (és igényes, drága) szerkezeteket kedvelem a legjobban, amelyeknél minden tengelyhez önálló híd tartozik, ezek számomra a legszebbek, egyértelműen ezek a legkönnyebben szerelhetőek-karbantarthatóak, de így sokkal drágább szerkezetet gyártani.

Látható a billegő jellegzetes, a GUB órákon alkalmazott ütésbiztosítása, amely funkcionálisan teljesen megfelel a szokásos Incablocnak, de sajátságos formájú rugót alkalmaztak. A szerkezet első ránézésre az egyszerűség és funkcionalitás benyomását kelti, de látni fogjuk, hogy ez azért nem teljesen igaz rá.

Érdemes megszemlélni az órát a számlap felőli oldalon is:

Teljesen konvencionális, a megszokott elvek alapján kidolgozott váltókaros-körmös felhúzó-állító szerkezetet láthatunk, az alkatrészek kidolgozása, elhelyezése semmiféle különlegességet nem rejteget, a kidolgozás minősége is teljesen megfelel az adott időszak már emlegetett, középkategóriás óráinak. A mechanizmus tartós és megbízható, a felhúzótengely maga viszont rozsdásodásra (és így idővel törésre) hajlamos.

Tovább bontva a szerkezetet a billegő és a horgony könnyen eltávolítható. Felülről jól érzékelhető a „telehidas” kivitel, és látható három „vak”, tehát tengelynyílás nélküli kőcsapágy a rugóház felett. Ez igen jellegzetes része a konstrukciónak:

Az óránál ugyanis nem a megszokott módon oldották meg a rugó felhúzását, tehát nem a híd felett, szögletes, a rugómagot is képező tengelyre illesztették a kilincskereket, hanem egy csőtengellyel rendelkező fogaskerék a híd alatt képezi a rugómagot és egyben a felhúzó-kereket, és a rugóháznak egy átmenő, kiemelés után kipottyanó kis tengelye van (amely voltaképpen nem is kell, hogy elforogjon, csupán központosítja a rugóházat). Ez a fogaskerék – nem kilincskerék, mert itt nincs kilincs – van csapágyazva a hídból lefelé kissé kiálló három, domború rubinkő csapággyal. Maga a rugó és rugóház tehát így néz ki:

Az automatához szükséges csúszófék a szokásos, egyszerű, egy lemezrugó-menetből álló kialakítású. A konstrukciót az az elképzelés hívta életre, hogy a rugót egyik oldalról a felhúzókeréken keresztül kézzel lehet felhúzni, de ugyanezen fogaskereket a szerkezet felől húzza az automatika. A híd levétele után az automatika az alábbi képet mutatja:

A rotor egy billenő-hídon elhelyezett kis fogaskereket forgat, amely a forgásiránytól függően a nyomaték miatt elmozdulva az egyik irányba a tőle balra lefelé látható kis fogaskereket, a másik irányba a nagyobb (három könnyítő lyukkal ellátott réz koszorújú) fogaskereket forgatja. A kisebb fogaskerék alsó koszorúján van elhelyezve a kilincs maga, amely két kis acélidomból áll, rajtuk hosszú, „egérfarkinca” rugócskával (ezek láthatóan benyúlnak a billegő alá). Azért van belőlük kettő, mert ezeket fél fogtávolságnyira helyezték el, és így már fél fogosztásnyi elfordulásra zárnak, vagyis ezzel a konstrukcióval a felére csökkent az automatika holtjátéka. A réz fogas-koszorú egy fogas-tengellyel adja át a nyomatékot egy tengelykapcsoló-keréknek, amelyben ferde pályán három kis acélkorong képezi a kilincset. Ezen kerék felső, masszív fogaskereke már közvetlenül a rugót húzza. Erre a tengelykapcsolóra azért van szükség, mert az óra kézi felhúzásánál ez megszakítja a kapcsolatot a forgó rugókerék és az automatika között, e nélkül az óra felhúzó-tengelye kézzel mozdíthatatlan lenne. Mindenesetre igen érdekes és sajátságos, abszolút egyedi konstrukció, különösen a két kis „egérfarkincás” kilinccsel. Talán jobban érthető a működés, ha az automatika alkatrészeit külön is bemutatom:

Az automatikától teljesen független a futómű, amely így néz ki:

Hagyományos, középmásodperces konstrukció, órakerék-közkerék-másodperckerék-gátkerék kialakítással. A középmásodperc-mutató meghajtását a közkerék végzi, a szintén megszokott módon, lötyögés ellen egy lemezrugóval felülről megtámasztott és fékezett kicsinyke fogastengellyel. Az alábbi képen látható az órakerék és jobbra felette elfektetve a kis fogastengely, amely az órakerék lyukas tengelyében csapágyazva hordozza a másodpercmutatót:

Alább a futómű felsorakoztatott alkatrészei külön is megszemlélhetőek. Látható a sima koszorújú, jó minőségű, de tipikus tömeggyártott billegő, amely lapos nivarox spirállal rendelkezik, és az egyszerű, de pontos horgony.

A szerkezet a gyakorlatban kiválóan bevált, erős, tartós és igénytelen. Pontossága teljesen kielégítő, semmivel sem rosszabb, mint a svájci vetélytársaké, napi 5-10mp pontosságig bizonyosan beállítható, de készült belőle igényesebb billegővel kronométer minőség is (kézi felhúzós és automata kivitelben egyaránt). Idővel a szerkezetet naptármodullal is felszerelték, ez egy egyszerű kivitelű, műanyag csapágylemezzel készült „rápatkolás” volt, alább látható egy ilyen szerkezet számlap felőli képe:

Az óra sok kiviteli variánsban készült, számomra a legjobban sikerültek a domború számlapos, egyszerű, klasszikus darabok. Ezek valóban szépek voltak. Készült sportosabb, csavaros hátlapú, már valóban jól tömített, vízálló tokkal, és a 70-es évek divatjának megfelelően volt konzervdoboznyi méretű, bumfordi tokkal is (ez utóbbi nálunk aránylag gyakori). A szerkezet nagyon alapos továbbfejlesztése lett az 1970-es években a már nagy, 28800-as lengésszámú Spezichron szerkezet, amely bár alaposan feljavított minőségben, de a mai napig tovább él a Glashütte Orogonal/Union Cal26-os (GUB26) kiváló és korszerű (és igen drága) szerkezetében.

Lépjünk tovább, lássuk a következő órát, a Poljot De-Luxe modellt:

Ez az óra minden előítéletet félretenni kényszerít! Ez az óra egyszerűen gyönyörű, a design időtlen, klasszikusan egyszerű, a számlap kissé domború, gyöngyházfényű, a mutatók aranyból készültek, akárcsak a tömör, kiváló minőségű, 14 karátos (pontosabban szovjet szabvány alapján 583 ezrelékes a nyugatabbra szokásos 585 helyett) jellegzetesen orosz, vörös arany tok. A tok – ellentétben megannyi „olcsó” svájci aranyórával - semmiféle spórolásnak nem esett áldozatul. Nincsenek holmi merevítő tokgyűrűk, külső arany hátlap, belső réz porvédővel, szó sem lehet üreges fülekről – nem itt a nyugatabbra bizony előszeretettel alkalmazott anyagkispórolási technikákat hiába keressük, ez a tok az IWC-k és jobb Omegák aranytokjaihoz hasonlóan tömör, igen masszív és erős. Súlya is van rendesen, a mérlegen 25 grammot nyom, ami nagyjából a duplája az átlagos svájci aranyóratokok súlyának, és vagy háromszorosa a „spórolós” konstrukciók megszokott tömegének. A kivitel egyszerűen hibátlan, kívül-belül tökéletesen eldolgozott minden, sehol sincsenek nyers felületek, a tok hátulról is legalább olyan szép, mint elölről. A kecses, ám tömör tokfülek keskenyek, de aránylag magasak és nagyon erősek. Az órán sem kopásnak, sem elhasználódásnak semmi nyoma. A korona is vörös arannyal hengerelt – sajnos ez utóbbi az igen vékony aranylemez miatt már hajlamos kopásra, a saját két ilyen órám mindegyikére utólag kerítettem hibátlan arany koronát. Egy jó pontot tehát rögtön adhatunk az órának, külső kivitele, megjelenése és tokjának anyaga, minősége alapján akár a svájci felső kategóriás, prémium darabokkal is nyugodtan versenyképesnek mondható. Lássuk akkor, mit is rejt ez e szép tok:

Az óra itt sem okoz csalódást. Szépen díszített, igényes, nagyszámú, összesen 29 csapágykővel bíró, 2514-es típusszámmal jelzett szerkezetet láthatunk. A rotor genfi csíkozással ékesített, az egész belbecs ránézésre bizalomgerjesztő. A korábbi Glashüttével összehasonlítva ez a szerkezet kisebb, és jóval finomabb benyomást tesz, a kidolgozás is jobbnak tűnik. A rotort itt egy kis rugós nyelv biztosítja, azt eltávolítva leemelhető tengelyéről:

A rotor itt is acél tengelyen, de a rotor csapágyának belsejébe helyezett kőben futó csapággyal készült. Az irányváltást itt is elbillenő híddal oldották meg, de a híd magára a rotorra van szerelve, és ráékelve két kis bolygókerék. A szerkezet bal oldalát uraló híd alatt az automatika lassító áttétele rejtőzködik. Az automatika az alábbi módon néz ki:

Az első képen látható, hogy tulajdonképpen egyszerű lassító áttételről van szó, minden furfang nélkül. A két kis zöld nyíl jelzi a meghajtó kereket és annak csapágyát (sajnos ez a felső csapágylemez nélkül sehogy sem maradt a helyén), ezt hajtja meg a rotoron levő billenőhíd két kis bolygókereke közül a forgásirány szerint éppen aktuális. A rendszer kilincse a felső csapágylemezbe van beépítve. A kilincs azért van az áttétel elején (és nem hagyatkoznak a rugó kilincskerekénél amúgy meglévő kilincsre), mert az a teljes áttételen keresztül túlságosan nagy holtjátékot engedne meg. Az alábbi két képen látható a rugóház és rajta a kettős kilincskerék, amelyek közül az alsót hajtja meg az automatika, és ez rendelkezik alakzáró kilinccsel. A konstrukció célja ugyanaz, mint a Glashütténél: lehetővé tenni az óra kézi felhúzását is.

Lássuk akkor magát a futóművet! A futómű nem teljesen hagyományos megoldású, elrendezése is érdekes. A közép-másodpercmutatót itt is kis fogastengely hordozza, amelynek meghajtását a kettős, közös tengelyen elhelyezett közkerék alsó koszorúja végzi. A kis fogastengely mindkét végén kőben van csapágyazva, alul fix, az alsó csapágylemezben rögzített kis csőben (amelyen a perckerék is forog), felső végén pedig (szintén kőben) a rotort hordozó kis hídban, közvetlenül a rotor tengelyének alsó oldalán. Alább látható a bontott futómű, illetőleg annak külön alkatrészei:

A konstrukció sajátossága, hogy nincs negyedeskerék, a perckerék akadálytalanul forog a csapágylemezben elhelyezett fix tengelyen (amelyen a másodperctengely is átnyúlik). A mutatók igazítását lehetővé tevő csúszó tengelykapcsoló máshol, az első közkeréken lett elhelyezve, ez a kerék a fenti képen felső sorban a bal szélső. Ennek alsó fogaskereke biztosítja a kapcsolatot a rugó erejét közvetítő és a perckereket is meghajtó kis kerék és a mutatóigazító szerkezet kereke között, mint az alábbi képen is látható:

A megoldással leginkább régi zsebórákban lehetett találkozni, de az orosz konstruktőrök valamiért ezt a modern órát is így oldották meg. A számlap felől látható, hogy az automatika és a futómű sajátos elrendezése miatt a mutatóállító szerkezet összesen három kicsi kerékkel továbbítja a nyomatékot – egy nagy nem fért volna el – amelyek közül a harmadik, kőben futó kis kerék a fentebb említett tengelykapcsoló kuplungkerék által meghajtott, ezen keresztül vannak a mutatók továbbítva.

Az órában a billegő ütésbiztosításánál a Poljotokban megszokott, csillag alakú ütésbiztosító rugóját láthatjuk. A billegő csavaros, aránylag kicsi, az emelőkő német módi szerint a billegő kiszélesített küllőjébe van beütve. A hajszálrugó lapos, de jó minőségű Nivarox spirál. Az apró horgony kerek híd alatt bújik meg, a gátszerkezet és a gátló jó minőségű, de rendkívüli pontosság elérésére azért nem képes. Mérve teljesen egyenértékű a jó középkategóriás korabéli svájciakkal, napi 8-15mp pontosságig gond nélkül beszabályozható.

Összességében ez az óra igen figyelemre méltó. A szerkezet igényes és komplikált konstrukció, minősége, kidolgozása nem marad el korának jó nevű svájci vetélytársaiétól. Megbízhatóságát és tartósságát már bizonyította, a tok és a számlap pedig kifejezetten minőségi és esztétikus, mindenképpen versenyképes jószág. A szerkezet diszkrét, de mégis szép díszítése pedig kifejezetten kellemes meglepetés. A szerkezet amúgy számos más tokvariánssal is készült, találkozhatunk vele vízálló acéltokban és az itt láthatóhoz hasonlatos aranyozott tokokban is, a számlapok variációi is nagyszámúak. Az exportpéldányok latin betűs feliratúak, és készült a szerkezet dátumos kivitelben is. Viszont a hiedelmekkel ellentétben ezen, csúcsmodellnek számító aranytokos órák nem kizárólag a nomenklatúra tagjai között terjesztett ritkaságok voltak, hanem a papírok alapján Moszkvában bizony meg lehetett őket vásárolni üzletben (már ha volt belőlük, mert hiánycikk volt, és ha valaki meg is tudta őket fizetni, mert olcsók nem voltak). Hozzánk azonban tudomásom szerint nemigen hoztak belőlük, ami mégis felbukkant, az turistaforgalomban, ill. a „baráti” megszálló hadsereg állományán keresztül jutott ide, így kis hazánkban ezek mindenképpen jelentős ritkaságnak számítanak, és a tok nagy nemesfémtartalma miatt értékesek is. Megjegyzendő, hogy 2209 néven a szerkezetnek van kézifelhúzós „testvére” is, amely azonos billegőt és alapvetően azonos futóművet tartalmaz, természetesen az automatika nélkül. Ez 23 köves, és szintén a De-Luxe modellekbe építették.

Mind ez a P2514 mind a GUB68.3-ra jellemző, hogy igen laposak. A svájci vetélytársak zömében valamilyen meglévő kézifelhúzós alapszerkezetre mintegy ráépítették az automatika hídját, így azok aránylag vastagok. Sok közülük az automatika hídjának leemelése után kézi-felhúzósként gond nélkül működik is, kivétel nélkül ilyenek a Rolexek is. Az orosz tervezők is készítettek így órát (pl: Slava 2416, lásd a Simple Round tesztjét), de ezeket a szerkezeteket eleve kizárólag automatának tervezték. Az automatika áttétele egy síkban van a futóművel. Ez egyrészt helyet vesz el a futóműtől, amely így kényszerűen finomabb, apróbb elemekből áll, ez különösen érezhető a Poljot 2514-en, ahol a billegő is aprócska (ez a pontosságnak tulajdonképpen nemigen tesz jót), másfelől viszont alacsony felépítést enged meg, és valóban, mindkét óra automataként extralaposnak minősül, a P2514 a korabeli mikro-rotoros svájci csúcsmodellekkel vetekedő, 3.5 mm-t alig meghaladó vastagsággal bír!

És akkor jöjjön egy igazán izgalmas óra, a Wosztok Precision:

A Poljot De-Luxe mellé téve nyugodtan kijelenthető, hogy ez az óra is szép, bármilyen magasra is tegyük a lécet! Nagyon ízléses és visszafogott kialakítású, de a Poljotnál nagyobb, vastagabb, erősebb tokot láthatunk, az óra – bár tulajdonképpen nem nagyobb méretű, csupán vastagabb – mégis sokkal erősebb, masszívabb benyomást kelt. A tok elvileg vízzáró, a rozsdamentes hátlapot menetes gyűrű rögzíti, a tok aranyozott sárgaréz. Itt jól tömít az óra, de a korona tömítésében nemigen bíznék meg, ezt az órát jószerént cseppállónak merném titulálni. Kinyitva a tokot egészen káprázatos látvány tárul a szemlélő elé:

Ha rosszindulatú lennék, azt mondanám: el sem hiszem, hogy orosz konstrukciót látok. Nagy, erős, a legapróbb részletekig kidolgozott, abszolút minőségi, 22 köves, kifogástalan szerkezet rejtőzködik az órában. A hidak aranyozottak, a szokásosnál erősebb csavarok mindegyike tökéletes, tükrösre polírozott, pompás darab. Még a kilincskerékbe díszítésként nyomott öt kis csillagot is kék festékkel futtatták a szebb megjelenésért – az ember eltűnődik, miért is nem készítették ezt a tokot üveg hátlappal? Vegyük közelebbről is szemügyre az órát!

Ami azonnal szembetűnik, az a billegő és az ő finomszabályozása. A billegő igen nagy (a relatív megmunkálási pontosság javítása miatt minél nagyobb a billegő, annál pontosabb lehet az óra), kiváló, hő-kompenzált, csavaros kivitel, Incabloc ütésbiztosítással. Finom kivitelű Nivarox hajszálrugója Breguet véggörbét kapott, és a finomszabályzó is érdekes kialakítású. A kis, spirális kivágású beállító tárcsa forgatásával a kitámasztó rugó ellenében lehet finoman állítani a kulcson. A konstrukciót igen nagy előszeretettel alkalmazta annakidején a Zenith, de azért ez nem kötődik kizárólag hozzájuk, már XIX. századi zsebórákban is előforduló konstrukció volt, és a hattyúnyakas szabályozás mellett szívesen használta a Patek is. Mindenesetre precíziós megoldás precíziós kivitelben. Véleményem szerint ez a billegő és szabályozója a legdrágább svájci presztízskronométereknek is díszére válhatna!

A billegőt kiemelve látható a horgony, amely szintén gondos, precíz kialakítású. Látható az is, hogy külön kis csavaros híddal rögzített fedőkövet kapott a gátkerék, a másodperckerék és a második közkerék is. Ez is igényes, a kerekek kapcsolódásának pontosabbá tételével, a súrlódás jelentős redukálásával pontosságot javító, ugyanakkor a szennyeződésekkel szembeni ellenálló képességet is növelő megoldás, ráadásul igen esztétikusan, gondosan kidolgozva.

Tovább bontva az órát szemügyre vehető a futómű maga:

A P2514-hez hasonló, kettős második közkerékkel készült futómű, ahol a másodperctengely meghajtásáról szintén a kettős koszorújú közkerék alsó koszorúja gondoskodik. Érdekes a másodperctengely kialakítása, a hosszú tengely a felső hídban van csapágyazva – ott, ahol konvencionális konstrukciókban a perckerék tengelye forog. A mutatók meghajtásáról, azok igazíthatóságáról és egyszersmind a futómű meghajtásáról itt is az első közkerék robusztus, erős kuplungja gondoskodik. Ennek legfelső (réz) koszorúja hajtja a második közkereket, a vele szorosan összeékelt, alatta található kis magkereket hajtja a rugó, és a tengely alsó részén levő másik kis magkerék már a csúszó-kuplungon keresztül kapcsolódik a mutató állító szerkezet két kereke közé, meghajtva a mutatókat. Ezeket az alábbi képeken tüzetesebben is meg lehet vizsgálni. A kerekek és tengelyek minősége jó, mellesleg erős, viszonylag nagy méretű alkatrészeket használtak, az öreg és elhanyagolt, kenetlen szerkezeten számottevő bemaródást, kopást sehol nem találtam, csupán szépen kifényesedtek a tengelyek és a fogaskoszorúk.

A kuplungkerék az alább látható helyen nyúlik be a mutató állító szerkezet két kereke közé:

A számlap alatt is érdemes szemügyre venni a szerkezetet! Itt látható, hogy a gátkerék alulról is kapott fedőkövet, amely igen igényes megoldás, kevesen alkalmazták (pl. Rolex, de a Patek órákon mindig csak felülről kapott fedőkövet a gátkerék, átlagos hordás, ill. a jellemző számlappal felfelé lerakás mellett ugyanis ezen fut a gátkerék tengelye). A közkerék és a másodperckerék alulról már nem kapott fedőkövet.

Látható, hogy negyedes kerék itt sincs, a percmutatót hordozó fogaskerék csőtengelye szabadon elforog a csapágylemez részét képező fix tengelyen, amelynek belsejében, kőcsapágyban forog a másodpercmutató tengelye. Érdekes a váltókerék, amelyet kis rugó szorít oldalirányból neki a meghajtó keréknek és a perctengely kerekének, a holtjáték okozta lötyögést elkerülendő. Pedig ez a kis holtjáték (amely a hasonló konstrukciójú Poljoton kicsit észrevehető) igazán nem lenne zavaró, de ez az óra elvégre kronométernek készült!

Igen erős, masszív a felhúzó-állító szerkezet is. Erős, vastag karok, a váltókar – mint a Poljotnál is – rugós rögzítésű, tehát nem egy kis csavart kell meglazítani a korona kiemeléséhez, csupán a váltókar rögzítő csapját kell benyomni. A sajátos kialakítás miatt a szokásos hornyoskerék – mutatóigazító-kerék - váltókerék hármas helyett itt öt fogaskerékből áll az áttételsor. A felhúzótengely is vastag, erős, strapabíró darab, és a felhúzókerék – kilincskerék is a szokásosat messze meghaladó gondossággal kidolgozott. A felhúzókerék külön csapágylemez alátétet és felső csapágybetétet kapott, az órák többségében (még sokszor az értékesebb szerkezeteknél is) itt általában csak egy vállas csavart alkalmaznak.

A koros szerkezetben sehol nem látszik kopás, kitisztítva gyönyörűen, hibátlanul jár. Kis ügyeskedéssel napi 2-3 másodperces sietésre gond nélkül be tudtam állítani, tehát az óra valóban képes kronométer követelményeknek is megfelelni. Általánosságban, pl. egy korabeli 601-es Omega szerkezettel összehasonlítva ez a 2809-es szerkezet inkább tűnik jobbnak, rosszabbnak semmiképpen nem nevezhető, sem a kidolgozás, sem a járási jellemzők alapján. Az óra sajnos nálunk ritka, még az említett szerkezettel készült Omegák is könnyebben elérhetők nála. A szerkezet minőségére jellemző, hogy a kezembe került ilyen órák nagyobb része sajnos igen rossz, lepusztult, elhanyagolt, sokszor gyakorlatilag tönkrement külcsínnel érkezett, de a szerkezet mindig működőképes maradt. Nagyon sajnálatos, hogy a Wosztok nem gyártja ma már ezt a szerkezetet, kis korszerűsítéssel, másodpercstoppal kiegészítve jó és tetszetős tokokban igen komoly vetélytársa lehetne a svájciaknak, valószínűleg töredék áron.

Az, hogy ezek az órák annak idején nem tettek szert különösebb presztízsre, azt épp áruknak, eredetüknek és tömeges mivoltuknak köszönhették (no meg az „eszed-nem eszed, nem kapsz mást” kényszerének), pedig összehasonlítva például a 70-es években tömegesen készült gyenge horgony-gátszerkezetes, pláne a pecek-gátszerkezetes svájci divatórákkal, azok drágábbak, ám lényegesen silányabb minőségűek voltak. Ezekről az órákról elfogultság nélkül is ki lehet mondani, hogy teljesen versenyképes minőségűek voltak korabeli svájci vetélytársaikkal. Ám én még elfogult is vagyok velük: szeretem ezeket az órákat, szép és jó konstrukcióknak tartom őket, látható, hogy az őket megalkotó konstruktőrök a körülményektől függetlenül kreatívan, ügyesen és nagy szakértelemmel jártak el. Mindhárom órát amúgy nagy sikerrel exportálták annakidején Nyugatra, az exportot sokkal inkább a gyártási kapacitások, mint az érdeklődés hiánya korlátozta. Jelen pillanatban Nyugat-Európa ill. az USA gyűjtői köreiben ezek az órák komoly értéket képviselnek, és keresettek.

Érdeklődés e-mailban: info@mvltrade.hu