Témánk egy öreg, negyedütős zsebóra felújítása. Nos, vágjunk bele!

(A képek zöme rákattintással kinagyítható!)

 

Az óra egy régi, 1896 körüli svájci negyedütős. Az akkor meglehetősen gyakori módon nincs típusmegjelölés sem a számlapon, sem a belső hátlapon, de az ott felsorakoztatott, a márka által nyert medálokat bemutató „gyűjtemény” nevesebb darabot sejtet. Az óra porcelán számlapos, 14K aranytokos, a korona megnyomására nyíló előlapos, dupla fedelű („hunting case”) kivitelű. És állapota kétségbeejtő…

Az aranytok piszkos, matt. Az üveg rég eltűnt, a lünetta keretében némi ragasztónyom és egy kis üvegtörmelék árulkodik arról, milyen sorsra is juthatott. A porcelán számlap széle sérült 12 és 1 óra között kisebb mértékben, és igen csúnyán 7 óránál. A korona az aranyóráknál szokott módon dublé, tehát aranylemezzel hengerelt acél alapra készült. Nos, az aranynak már nyoma nincs rajta.. Az óra 4 óránál elhelyezett váltókaros mutatóigazítású. A kis pecket ki lehet húzni, de a mutatók megszorultak, mozdíthatatlanok. Az óra húzható a végtelenségig, ez rugótörésre utal. Az ismétlőszerkezet nyomógombja megmozdíthatatlan, természetesen nem is működtethető. Az óra nem is jár, helyesebben húzva a koronán át némi bágyadt lengedezést produkál, aztán megáll. Első ránézésre ez bizony roncs.. De talán nem reménytelen, lássuk az órát belülről!

A látvány vegyes. Kosz, apróbb korróziós nyomok mindenütt. Az ismétlő kalapácsai alig mozdíthatóak, csipesszel elmozdítva őket, úgy is maradnak. De legalább mindkettő ezt teszi, így ez aligha tengely vagy rugóprobléma, ez feltehetően rémes elszennyeződés következménye. A billegő alig mozdul. Ellenben minden tengely ép, minden alkatrész megvan, legalábbis első ránézésre. Mivel egy ilyen óra kifogástalan állapotban akár három-négyszázezres értéket is képvisel, és ehhez mérten kedvező áron kínálják, ezért „bátraké a szerencse” felkiáltással belevágok. Mint majd kiderül, nem reménytelen, de nem is kicsi fába…

Először is lássuk, milyen eszközökre szerszámokra lesz szükségünk a javításhoz tisztításhoz! A javításhoz a minimális órásfelszerelés szükséges, órás acélcsipeszek, csavarhúzók, kis műszerészfogók, nagyítók – fejpánttal, hogy ne pottyanjanak minduntalan le, nyitókés, mutatólevevő fogó, szerkezettartó gyűrűk, olaj és olajozótűk, tisztítófák, üveg- és rézkefék, polírozó, csiszoló, fúró-maró betétek kis Miniplex fúróval, és a kék papírdobozban Dialux polírpaszta. Érzékeny dolgok megfogásához célszerű egy finom cérnakesztyűt és csiszoláshoz egy kis pormaszkot és védőszemüveget is használni.

A tisztítás elsősorban vegyi jellegű. Ehhez benzint és „kotyvát”, vagyis szappanlúgot használunk. Ez szappan, víz és szalmiákszesz elegye, iszonytatóan büdös, szúrós szagú lé, amely ugyanakkor kiváló tisztítóhatással rendelkezik, és a kismértékű felületi réz és acélkorróziót is eltávolítja. Az áztatáshoz kis fémhálós tartókat és befőttesüveget használok, nem nagyon szennyeződött, hosszú áztatást nem igénylő alkatrészeknél, illetőleg rejtett zugokban megülő, áztatással nem „kicsalogatható” lerakódások elleni „csodafegyver” az ultrahangos tisztító. Ennek kis medencéjét egy rácsatolt piezoelektromos fej mintegy 40kHz-es frekvenciával „rázza”, amely így a tisztító folyadékkal megtöltve és az elszennyeződött tárgyat belemerítve pár perc alatt szépen „kirázza a helyéről” a koszt. Igen hasznos eszköz!

A kis sárga fedelű üvegben mosóbenzin, a jobb szélső sötét folyadékot tartalmazó üvegben kotyva van, a másik befőttesüvegben áztatáshoz tiszta víz, mögöttük látható az ultrahangos tisztító.

Nos, akkor essünk neki a javítás tárgyának!

Első körben szétszedem az órát. A korona szokásos csavaros karral van rögzítve, és a szerkezetet ezen túlmenően egy félköríves csavar tartja a tokban. Az aranyból készült XV. Lajos stílusú mutatókat mutatólevevő fogóval eltávolítom. A számlap lábait két kis ferde csavar tartja, és mint sejthető volt, itt vannak a számlapsérülések is. Teljesen érthetetlen módon egyesek rendszeresen megpróbálják a rögzített lábú számlapokat felfeszegetni – sajnos néha még „mekk-mester” órások is – és ekkor szoktak a porcelán számlapok ilyen csúful eltörni, megpattanni. A számlap levétele után elénk tárul az ütőszerkezet, az óra legbonyolultabb része. Itt kiderül az óraszerkezet gyártója is, ez egy HAHN-LANDERON. Jó név, igen sok órában megtalálhatóak, a későbbiekben például az elinduló Breitling is e gyártó szerkezeteit építi be első karóráiba.

 

A látvány nem valami szép. Kosz mindenütt, fennakadt karok, felületi rézkorrózió zöld nyomai. Az órakereket és állítókereket levéve látható, hogy a negyedes tapintókar elszennyeződött tengelyén nem tudott elfordulni, és alsó állásban ¼-es pozícióban maradt. Emiatt nem tudnak a mutatók elmozdulni. A nyomógomb benyomhatatlanságának látható oka a szerezet elszennyeződése, az egymáson csúszó felületek kimaródása. De itt sincs nyoma törésnek, hiányosságnak. A szerkezetet ilyen állapotban nem célszerű szétszedni tisztításhoz, mert a csapágyakba beszáradt, begyantásodott olaj miatt nagy a veszélye, hogy a hidakat leemelve a tengelyek nem akarnak kicsúszni csapágyaikból, és a finomabbakat eltörhetjük. Az egész szerkezetet úgy, ahogy van beleteszem mosóbenzinbe pár napra ázni, és addig foglalkozom az „optikai tunninggal”:

Kotyvába amúgy nem szabad így betenni a szerkezetet, aminek az oka az, hogy e régi szerkezeteknél a horgony köveit és gyakran a billegő emelőkövét is sellakkal ragasztották a helyükre, és ezt a kotyva oldja. A mosóbenzin ugyan nem képes így tisztítani, de kárt okozni sem, ellenben az olajlerakódásokat feloldja, és most ez a fő!

Lássuk akkor a tokot és számlapot! A tokot kotyvában alaposan tisztítva szép eredményt kapunk. Ez kis polírozó koronggal és Dialux pasztával újfent tükrösre polírozható. Itt kiderül, hogy a tok akasztó füle – gyakori módon – réz, amelyről az aranyozás már lehámlott. Sebaj, ez orvosolható, és a korona állapotán is lehet javítani. A korona tokot nyitó kis mozgó csövecskéje és a két kis acél-stiftet mozgató nyomógomb is ramaty állapotú, a kosz és korrózió miatt megszorultak. Ez is hosszas áztatást kap a szappanlúgban, majd utána már szét lehet szedni őket. Mind az akasztókengyel, mind a korona meglehetősen matt, polírozásra szorul:

A polírozásnál forgó rézkefével kezdünk, majd polírozó koronggal fejezzük be a dolgot. Miután a felületek szép tükrösek, berakjuk mindkettőt benzinbe zsírtalanítás céljából, és ezek után nekilátunk galvanizálással rendbe tenni őket. A galvanizáló készlet elemei:

Kis kádak, edények Aranyozáshoz magam eszkábáltam egy kis deszkalapra erősítve egy kis tartót, amelybe kis üdítős dobozokból kivágott edénykéket teszek betétként. Szükséges még elektródaként egy U-alakra hajlított rozsdamentes acéllemez, kis műanyagháló a zárlat elkerülésére, kis tápegység, 3V-al mind nikkelezni, mind aranyozni jól lehet, de a vezetékbe be kell iktatni áramkorlátozóként egy 33 Ohmos ellenállást. Szükséges még a zsírtalanításhoz mosóbenzin és persze az elektrolitok.

Első körben nikkelezünk. A réz kengyelre ugyan közvetlenül is lehet aranyozni, de a más ötvözetű koronán nem válik ki az arany, és nikkel védőrétegen szebben is mutat az aranyozás. A zöld nikkelfürdőben pár perc alatt néhány mikronos vastagságú réteg válik le, a kengyel és a korona egyaránt szép, homogén ezüstösen csillogó felületű lesz. Erre aranyozunk rá. Az eredmény egész kellemes, a kengyel tökéletes, és a korona is elfogadható lett (a barázdákból sajnos tökéletesen nem lehet kitisztítani a korróziót, ugyanakkor ott a galvanizálás is kevésbé hatékony):

 

Most helyretesszük a korona nyomógombját, a stifteket és a korona nyakán mozgó, a duplafedelű tok nyitórugóját működtető csövecskét is megkenjük műszerolajjal: A koronát bepróbáljuk a tokba, jól mutat, és jól működteti a fedelet is:

 

Térjünk át a számlapra! Ez bizony nem valami szép! A számlapot kotyvában kiáztatva szép tiszta lesz a porcelán, ugyanakkor kipotyognak az amúgy is csak jól-rosszul visszaragasztott kitörött darabok. De a rézkorrózió is eltűnik, a szép, tiszta vörösrezet láthatjuk:

  

Először is műanyagbázisú kétkomponenses ragasztóval vissza ragasztjuk a két kiesett darabot, gondosan illesztve a részeket. Most látható, hogy 12 és 1 óra között még nem is olyan szörnyű a sérülés, de 7 óránál bizony a vörösréz alapig lemenő folytonossági hiány van. Ezt pótolni kell, erre alkalmas a hidegzománc. Ez email néven kapható, viasszerű fehér, hőre lágyuló anyag. Megszilárdulva aránylag kemény, a porcelánhoz hasonló felületet adó anyag. Kis penge élére veszünk egy keveset belőle, és nyílt lángon (én az egyszerűség kedvéért nem kormoló sztearinos gyertyát használok) melegítve megfolyatjuk, majd belekenjük a sérülésekbe, mind a számlap tetején, mind a 7óránál levő csúnya sérülésbe. Ezek után gyöngyvászonnal szépen elpolírozzuk a felületet.

 

Az eredmény nem rossz, a 12 és 1 óra közötti kis repedések gyakorlatilag nyomtalanul eltűnnek, első szemrevételezésre még gyakorlott szem sem biztos, hogy észrevenné a javítást. A 7 óránál levő sérülés nagyobb, itt már érezhető, hogy az email színe nem tökéletesen azonos a porcelánéval, de nem üt el tőle nagyon. Itt azonban a percskálázás is sérült, kissé hiányos. Ezt is helyre kell állítani. Ehhez fekete modellező festéket használok, megfelelően hígítva, és egy néhány szálra „lekopasztott” nagyon vékony modellező ecsettel igazítom ki a festést. Sajnos nem vagyok nagyon biztos kezű, a végeredmény ezért lehetne jobb is, de azért elfogadható. Az órában helyretéve a legtöbb szemlélő észre sem fogja venni a javítást:

 

Nos ez megvolna, koncentráljunk akkor a szerkezetre!

A tisztító benzin fürdőben rengeteg szennyeződés kioldódott a szerkezetből. A csapágyak már elfordulnak, persze még sok ezzel együtt a szennyeződés, de az üveg alját szinte összefüggő rétegként, mint a homok lepik el a darabos maradványok, a benzin pedig besárgul a kioldódott gyantás olajoktól. A piszkos benzint ki kell önteni, és némi újabb áztatás után nekiállok szétszedni a szerkezetet. Először mindig az óraművet kell lebontani, és ezt a billegővel kezdjük. Az óra precíziós billegőt tartalmaz, ez bimetál koszorús, réz és acél szalagokból, arany súlyzócsavarokkal és a hajszálrugó Breguet spirál. Állapota ramaty, rézkorrózió, vakrozsda és kosz még mindig van rajta. A hajszálrugót az acél tőkében kis, elvásott réz ék tartja, ez alig 0.6mm hosszú, és kiszedve szinte szétmállik, olyan rossz állapotú. A billegő hídja is szennyezett, piszkos:

A billegő beütött kővel készül, ez jó, mert így használhatjuk tisztítására a szappanlúgot. Ez szép eredményt ad, a képen érdemes is megszemlélni egy precíziós billegő kinézetét. Jól látható a Breguet-spirál visszahajlított íve is, alsó nézetből pedig a kis rubin emelőkő. A billegő tengelyeit kis polírozó koronggal és tisztítófával szépen tükrösre dolgozzuk, ez fontos, ez az óra lelke!

 

Ez megvolna, de azért korai még az öröm! A billegő fedőköveit is el kell távolítani kitisztítás és újraolajozás miatt. Az alsó fedőkő csavarja csak forog, nem tart már semmit. A túloldalról egyszerűen kitolható a helyéről. Menet rajta már nemigen van, valaki egykoron túlerőltette. Ez azért könnyen pótolható, bontott órákból származó csavar-gyűjteményemből egykettőre találok megfelelőt. De a két csavar fogta, a felső hídon levő fedőkőnél rosszabb a helyzet. Mindkét csavarral gond van. Az egyik hasonlóan elvásott, mint az alsó – ehelyett is lelek másikat, de a másik csavar bele van szakadva a fedőkő lemezébe. Mozdíthatatlan, tőle egykönnyen nem szabadulok. Jobb híján 0.6mm-es kis spirálfúróval kifúrom, és a csavar darabkáit kipiszkálom a furatból. Nem kockázat nélküli a dolog, de sikerült úgy megmenteni a fedőkő lemezét, hogy menet is maradt annyi benne, ami a megbízható rögzítéshez kell. Csavarkészletem kezd a végére érni, bár még találok megfelelő csavart, de az kissé hosszabb a kelleténél. Nem baj, majd leköszörülöm a kiálló felesleget. A fedőköveket gondosan kitisztítom, a hidat is fémtisztítóval, majd kotyvával megpucolom, végül benzinben áztatom a tisztítási maradékok eltüntetésére.

Az alsó fedőkövet és csavarját félretesszük, azt csak a teljes szerkezet tisztítása után rakjuk helyre. A felső önálló hidat azonban érdemes már most befejezni. A fedőkő gondos olajozás után kerül a helyére, itt a billegő olajozása nagyon fontos eleme az óra működésének, a jól olajozott fedőköves rendszer így néz ki:

A fedőkő a helyére kerül, a csavarok szépen megtartják, nincs semmi gond. Az egyik csavar felesleges túlnyúlását elköszörülöm, majd az esztétikum kedvéért a fedőkő felső felületét és a hajszálrugókulcsot is tükrösre polírozom. Ettől ugyan jobb nem lesz, de szebb igen:

 

Az „elpusztult” hajszálrugótőke-éket azonban pótolni kell. Ehhez 0.7mm vastag vörösréz drótból köszörülök kis hegyes éket, és addig próbálgatom a tőkébe, amíg megfelelő lesz. A levágott, nagyjából 2.5mm hosszú darab hosszabb, mint a túl rövid régi ék volt, jobban is fog tartani, de még nem fogja zavarni a hajszálrugót. De helyre tenni elég babra munka, ráadásul a hajszálrugó helyzetének pontosnak is kell lennie, mert a billegő pozícióját ez határozza meg. A hajszálrugó fesztelen helyzetében a billegőnek pontosan a horgony középállásánál kell állnia. Az híd „renoválásával”, az ék elkészítésével és a beállítással órákat töltöttem el, egy gyakorlott órásnak ez sokkal gyorsabban menne, de az eredmény kárpótol, a billegő-rendszer rendben van.

 

Ezután szétszedem a járat többi részét, előbb a horgonyt, majd a saját csapágyhidas gátkereket, majd a többi alkatrészt tartó nagy csapágylemezt. Célszerű ilyenkor valamilyen kis sok rekeszes tartót alkalmazni az alkatrészek tárolására:

A horgony a másik kritikus elem, ezt gondosan meg kell tisztítani, tengelyeit tisztítófával óvatosan felpolírozni. Ezt a legkönnyebb talán eltörni, ezért óvatosan kell eljárni. A járat többi kerekét nyugodtan lehet kotyvában is tisztítani, majd a tengelyeket polírozni. Az óra jó minőségű, a fogaskerekek gondosan kidolgozottak, erősek, egészségesek. A tengelyek is jók, kopások sem a tengelyeken, sem a csapágyakon nincsenek. Az óra amúgy 15 köves, tehát kőben fut a billegő, a horgony, a gátkerék, másodperckerék, és a közkerék is. De szerencsére kopás még a perckerék három kis csavarral rögzített bronz csapágyán sem látható.

 

Következik a rugó szemrevételezése. A rugóház fedelének leemelése után bizony látszik, hogy a rugó valóban törött, sőt, sajnos a rugómagra csatlakozó végén egyenesen több darabra törött. Ezt nem lehet megmenteni, új rugót kell beszerezni. A rugót hosszúsága, szélessége és vastagsága jellemzi. A két utóbbi adatot nem gond lemérni, de a gyakorlatilag kiegyenesíthetetlen, mi több, eleve törött, így hiányos rugó hosszát lemérni nehéz. Szerencsére ezt ki is számolhatjuk más, amúgy mérhető adatok alapján, ugyanis a Rozé tétele alapján méretezett rugók azonos módon töltik ki a rugóházat. Itt alkalmazhatjuk az L=(D2-d2)*p/8b képletet, ahol D a rugóház belső átmérője, d a rugómag átmérője és b a rugó vastagsága. Lemérve a törött rugó 0.2 mm vastag, 1.5mm széles, 14,5mm átmérőjű, a mag 5mm. Ez alapján egy 363mm hosszú, 1.5mm széles, 0.2mm vastag új rugót kell vásárolnunk. 360mm hosszú akad is a megfelelő szélességben, és vastagságban. Az új rugót behelyezzük a házba, a belső rugóvégen kicsit még kell igazítani, hogy rendesen belekapaszkodjon a rugómagba. Az első képen látható a rugóház az új rugóval, mellette a rugómag és a régi, törött rugó, benne végének egy darabjával. A rugót meg kell olajozni, sok olaj nem szükséges, de megfelelő óraolajból azért pár cseppecske kell, hogy a menetek simán csússzanak egymáson.

 

A járattól megszabadított, de a teljes – és még elég koszos – ütőművet tartalmazó alsó csapágylemezt – platinát – egyben beáztatom a szappanlúgba egy jó alapos fürdőre. Ez már szép eredményt ad, az acél felületek újra fényesek, az aranyozott réz is csillog, a korrózió eltűnt. A szerkezet már meg is mozdul, el lehet kezdeni beállítását – javítását! Az első képen látható a szerkezet, középen a perctengelyen még fent van a negyedes kerék. A következő képen már leemeltem azt, látható az ütést kiváltó tolókar kapcsolata a fogas karral.  Ezen a második képen a tengelytől jobbra látható tizenkét fogú csillagkerék alatt van az óraosztó tárcsa, amely ez 12 fokozatú lépcsőstárcsa. A fogaskar tőle 7 óra irányába látható tapintónyúlványa határozza meg, milyen mélyen forduljon el a fogaskar, és visszaforduláskor annak külső ívén lévő karok vezérlik az óraütő kalapács ütéseit, míg a fogaskar másik, a negyedek ütését meghatározó végállását a negyedes fogaskar végén levő fogakba akadó pecek határolja.

 

Az ütőmű hiánytalan, látható hiba, sérülés nincs. Az ütést kiváltó toló-karral azonban alig lehet megmozdítani az ütést vezérlő fogaskart, pedig az önmagában csavarhúzóval megtolva egészen szépen mozgatható. A negyedes kerék leemelése után a kart kiszerelem, és látható, hogy a kar illeszkedő vége érdesre kopott. A kar végét és alsó, felületét tükrösre polírozva már szépen mozog a szerkezet. A tisztítás után a negyedes fogaskar is szépen mozog, megfelelően vezérli a rendszert. Kenés után az ütőmű vezérlő része tulajdonképpen teljesen rendben van.

 

Itt az alkalom megszemlélni egy ilyen rendszer főbb elemeit! A negyedes ütés lelke a negyedes kerék, amely a negyedes fogas-kar beesési mélységének korlátozásával határozza meg, hány negyedet üssön az óra. Ez amúgy a percmutató tengelye is. Alulnézetben látható a vele egy tengelyre szegecselt, a tengelytől 10 óra irányában látható pecekkel határolt előeső tárcsa is. Ennek 6 óra irányában látható kis nyúlványa forgatja át az óraosztó tárcsa csillagkerekét minden órában, majd annak átbillenésekor a negyedes kerékhez mérten kissé „előresietve” megakadályozza, hogy az óra az egészek mellett még három darab negyedet is elüssön (olyan pontossággal nem lehet egy ütőművet elkészíteni, hogy egészkor a negyedek váltása és az órák váltása tökéletesen egy pillanatban történjen, és ezt a kis különbséget hidalja át az előeső tárcsa).

 

Az óra ütéseit végző két kis kalapácsot a fogaskar külső ívén levő fogazás mozgatja. A fogas-karon 12 fog sorakozik a 12 órához, majd egy kis szünet után újabb 3 fog a negyedeknek, majd olyan távolságban, amely icipicit nagyobb, mint a két kalapács emelőjének a távolsága jön újabb 3, jóval magasabb fog. A negyedütő kalapács alatt az óraütő rész fogazása akadálytalanul elfordul, mert a fogak nem érik el a negyedütő kalapács emelőjét, a mélyebben ülő óraütő emelőt azonban igen, és így az óra elüti az órákat. Majd a negyedes fogaskar által határolt mértékben tovább fordulhat a fogaskar, és ekkor a negyedütő fogazás első három foga emeli az óraütő kalapácsot, a következő három magasabb fog a negyedütő kalapácsot, és így a negyedeket a két kalapács minimális időbeni eltéréssel kettős hangon üti el. A kalapács két emelője látható a határoló rugó takarásában az első képen. Ettől jobbra van az ütőszerkezet lefutását fékező szerkezet. E nélkül az fogaskar egy pillanat alatt visszaugrana. Az ütőművet rendes csavarrugó hajtja, melynek tengelye az első képen, középtájon látható a negyedes emelőkaron levő csavar felett, és a fogaskar belső oldalán levő fogazáson keresztül mozgatja azt.

Közelebbről is érdemes megnézni a fékező szerkezetet. Ennek meghajtása a csapágylemez túloldalán levő kis áttétellel történik (később látható lesz ez is), és egy horgonyt mozgató Clement gátszerkezeten alakul. Az acél horgonyt kis íves rugó határolja, ez szépen látható, és jól kivehető a Clement horgonykerék, illetőleg maga a horgony. A jobb oldali képen a szerkezet stilizált működési sémája látható. Szabályozni kis mértékben a rugóval lehetséges.

 

Az ütőszerkezet felső csapágylemezét levéve megtisztítható és olajozható az ütőszerkezet rugója is. Ekkor már visszatettem és olajoztam a billegő alsó fedőkövét, és a billegőt szépen beállítottam, ellenőriztem a szerkezetbe. A billegő tökéletes nyugalmi pozícióját a hajszálrugó ékével be tudtam igazítani. A tengelyek és az olajozás jó, holtjáték nincs, a billegő meglökve legalább egy percig lengedezik magában, ez kiválóan jó. A billegőtől jobbra látható az ütőmű rugója, a kalapácsok felső tengelyei és az ütőmű rugójától jobbra két kis csapágy, amelyek a fékező szerkezet áttételét alkotó két kis fogaskerékhez tartoznak. Ezeket is meg kell kenni, majd visszahelyezem a felső csapágylemezt.

Szükséges még a mutató állítószerkezetének rendbehozatala is. A váltókaros szerkezet ugyan szinte elpusztíthatatlanul robusztus, de a bemaródások, és a kosz megtette a magáét, érdesen, nehezen jár a szerkezet. A kart kiemelve emelőfelületeit polírozom, ahol szükséges meg is kell olajozni. Ide kissé nehezebb, műszerolaj a megfelelő. A karnak könnyen kell járnia, ugyanakkor a végállásba érzékelhetően kell bekattannia. Ezek után el lehet kezdeni az óramű összeszerelését.

Első lépésben helyére kerülnek a futómű kerekei. A perckerék, a közkerék, a másodperckerék és a gátkerék. A gátkerék saját felső csapágyhíddal bír, a futómű többi eleme egy nagy híd alatt van. Előtte a felhúzó-állító szerkezet körmös kerekét és hornyos kerekét is be kell tenni, mert azt alulról később már nem lehet. A tengelyeket csipesszel be kell „egerészni” a helyükre, ez ilyen méretű óránál nem különösebben nehéz, de azért vigyázni kell, tengelyt törni még ilyenkor is lehet. A csapágyhidakat kékített acélcsavarok tartják, amelyek hibátlan állapota tisztítás után nagyon szép látványt nyújt.

 

Ezek után a felhúzó-szerkezet kerül a helyére, látható, hogy az egyszerű áttétel egy alsó fogazású felhúzó kerékből, annak belső csapágylemezéből és a kilincskerékből áll, melyet egy-egy csavar tart meg. Kenni itt is kell a felhúzó kerék csapágyát. A helyére került szerkezet már felhúzható, és a gátkerék őrült pörgése mellett lefut. Én egy kis futtatás mellett ellenőrizhető, hogy minden áttétel hibátlanul dolgozik-e. Én ezek után szoktam a futóművet olajozni 2-es óraolajjal, és még egy kicsit megmozgatom, hogy az olaj a helyére kerüljön. A szerkezet szépen, akadálymentesen fut.

 

Ezek után helyére kerül a horgony. Sokszor őt a legnehezebb a helyére igazítani, kis alsó csapágylemezében könnyen elbillen. Miután helyére került, egy kis olajjal meg kell kenni a horgony emelőköveit, de a horgony csapágyát és villáját, valamint a billegő emelőkövét általában nem szabad kenni, az olajtól ez csak nehezebben mozog, illetőleg a horgony csapja olyan kis mértékben mozog, amely nem képes megakadályozni az olaj gyantásodását, ezért hosszú távon a megkent horgony leragadhat. A horgony berakása után helyére tehetjük a billegőt is. Az óra felhúzása után a billegő azonnal, szép nagy lendülettel megindul, megfigyelve teljesen egészséges, kiváló járást mutat. Ennek örömére a két rezonancia rugót is visszacsavarozom, ezeket közös tengelyen két csavar tartja. Kis igazgatást igényelnek, hogy akadálytalanul, szabadon öleljék körül a szerkezetet.

 

Ezután az ütőművet még néhányszor leellenőrzöm. Bánatomra kiderül, hogy ez még mindig nem tökéletes. A fogaskar a negyedek ütésénél időnként elakad. Kiemelem a fogaskart, a negyedes fogaskart és azok rugóit. A negyedes kalapács rugója is túl erősre van állítva, csavarjának meglazítása után kicsit elfordítva csökkentem a nyomóerőt. A fogaskart – ha már kiemeltem – felpolírozom, akárcsak a rugók nyomófelületeit. A fékező szerkezet lefutását megakadályozandó megakasztom egy olajozó-tűvel, majd az ütőszerkezet rugóját a négyszöges tengelyvégén keresztül teljesen felhúzom, és egy picit visszaengedem. Összeszerelve a szerkezet többszöri próbára is kifogástalanul üt.

 

Most már felhelyezhetem a mutatóállító kereket, az órakereket és az órakerék alátétét, majd a számlapot. A szerkezetet üttetve megállapítható, milyen pozícióban van. A mutatószerkezetet finoman előre állítva tisztán érezhető, mikor váltja a negyedes kerék az órát át a csillagkerékkel, ekkor van egész. Ilyen pozícióban felteszem a mutatókat, és hagyom az órát járni.

Sajnos újabb turpisság derül ki, a negyedes-kerék kissé csúszik. Emiatt az – amúgy jól járó – óra az egész váltásoknál néhány percet lemarad, mert ilyenkor a csillagkerék átváltásához jóval nagyobb erőt kell kifejteni. A lötyögő negyedes-kerék miatt ráadásul a váltáskor előreforduló előeső tárcsa meg tudja lökni azt, ezért a percmutató előbb lemarad, majd hirtelen vagy tíz percet előreugrik. A negyedes kereket le kell venni, és nyakát szegecselő padon összehúzni annyira, hogy megfelelően üljön a helyén. Mi több, ki is kell edzeni anyagát, mert a már kilágyult acélcsövecske újra és újra kitágul és csúszik. Miután ez is rendben van, most már tényleg jónak tűnik a szerkezet, be lehet tokozni! A tok lünettájába még szükséges egy vékony, lapos, ún. savonette üveg is, melynek mérete 43.7 mm. Némi utánjárással sikerül egy régi, gyári csomagolású üveget beszerezni, amelyről a felenyvezett méretcímkét úgy kell leáztatni. Miután ez megvan, és helyére került az üveg és a szerkezet is, elmondhatjuk: sikerült a felújítás!

Az öreg óra tényleg gyönyörűen mutat, csillog az arany, szép a számlap, az óra egy heti hangolgatás után napi néhány másodperc eltéréssel jár. Polírozott belső hátlapján a sok győzelmi medál nem ok nélkül hirdeti a szerkezet minőségét. Persze objektív módon megítélve ez a szerkezet – amely a svájci óraipar fénykorában készült – akkor és ott tulajdonképpen nem képviselt csúcsminőséget, de mindenképpen az igényes, tisztességes kidolgozású, tartós konstrukciók közé tartozott. És valóban, 100 évesnél is korosabb volta ellenére nagyobb hibák nem akadtak benne, ha nem bántak volna szegénnyel oly mostohán, akkor valószínűleg mindig működött volna. De sebaj, most már meg fogja kapni a kellő megbecsülést!

Érdeklődés: info@mvltrade.hu